BSSZ

Budapesti Sakkszövetség hírfolyam

gyombertamas bejegyzései

A Budapesti Sakkszövetség, az Aranytíz Kultúrház és a Sárkány Diáksport Egyesület, a Budapesti Főpolgármesteri Hivatal és a Budapesti Sportszövetségek Uniója támogatásával – együttműködő partner: Nagy László, az Első Szombat sakkversenyek szervezője – 2012. augusztus 18. és 26. között nemzetközi sakkversenyt rendez az Aranytíz Kultúrházban (Bp. V. Arany János u. 10.).


A versenyprogram meghívásos nagymesterversenyből, mesterversenyből, open versenyből, továbbá felnőtt villámversenyből és ifjúsági rapidversenyből áll.


A GM-verseny 2012-ben valószínűleg a legmagasabb élőátlagú verseny lesz Magyarországon. Az IM-verseny győztese meghívást kaphat a jövő évi GM-mezőnybe, míg az Open verseny győztese az IM-csoportba.


A versenyről minden információ megtalálható a http://verseny.sarkanydse.hu oldalon.


A Budapesti Sakkcsapatbajnokságon részt vevő csapatok játékosai számára a korábbi évadokban benevezett csapatok után kapott leversenyezhető versenytámogatás felhasználható. A versenyen egy játékos 1000 forint díjkedvezményt használhat fel. A következő csapatok számára van még kedvezmény: link


Minden résztvevőnek előre is jó játékot kíván a Budapesti Sakkszövetség!

Tisztelt Sporttársak!

2012. augusztus 1-jétől kezdve megtekinthetők a 2012/13-as csapatbajnoki szezon versenykiírásai a Csapatbajnokság 2012. menüpontban, ugyanitt lehetséges nevezni illetve regisztrálni a különböző bajnokságokba.

Mindenkinek eredményes versenyzést kívánunk az előttünk álló szezonra!

BSSz Iroda

A Budapesti Sakkszövetség ezúton is szeretne köszönetet mondani az Elit Védelem Kft.-nek, akik egy Lenovo G570 márkájú laptop adományozásával támogatták a szövetség munkáját.

Isten tartsa meg jó szokásukat!

A MOB (a Nemzeti Sportszövetség jogutódja) a sportolók nyilvántartásához a sportkörök számára előírja, hogy adószámuk alapján azonosítsuk azokat. Kérünk minden sportkört, amely a Magyar Sakkszövetség nyilvántartásában szerepel, 2012. június 20-ig adja meg adószámát és vezető tisztségviselőjének nevét a chess@chess.hu e-mail címre vagy levélben a Magyar Sakkszövetség részére.
Magyar Sakkszövetség Versenyiroda

2012. június 10-én, vasárnap kerül megrendezésre a több éves hagyománnyal rendelkező Budapesti Óvodás Sakkbajnokság a Törekvés Művelődési Központban.

A versenykiírás megtekinthető és letölthető a Versenynaptár menüpontban.

Igazán sakkos hétvégénk lesz; Sakksuli Kupával, Nagy Sportágválasztóval, Európa Sportnappal!

Jön a Sakksuli Kupa sorozat utolsó fordulója!

Már sok-sok pontot szereztél a Sakksuli Kupán és még többet szeretnél? Még nem versenyeztél, de kipróbálnád magad? Itt az alkalom, jelentkezz!

A Sakksuli Kupa sorozat 9. fordulója - az eredetileg meghirdetett időpontban - 2012. június 2-án, szombaton kerül megrendezésre a Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központban (volt Pataky), a 10. kerület Szent László tér 7-14.-ben!

A megmérettetés 09.30-kor kezdődik, ha versenyezni  szeretnél, akkor korábban érkezz! A helyszíni regisztráció 08.45-09.15-ig tart, a versenyen való indulás feltétele, hogy a regisztrációt legkésőbb 09.15-ig befejezd!

Nevezni az info@sakkovi.hu címen, 2012. június 1. 17.00 óráig lehet, internet-kapcsolat hiányában a Sakk-Ovi ügyfélszolgálatán, a 20/237-3435-ös telefonszámon!

Minden résztvevőnek, aki az eredményhirdetésig a helyszínen marad, oklevél és apró tárgyjutalom jár!

Amennyiben a verseny további részleteiről információkat szeretnél megtudni, IDE KATTINTS! 

Ha versenyezni még nem, de sakkozni azért szeretnél velünk, sakktáblás játszóházakkal várunk a hétvégén több helyszínen is!

Ott leszünk június 1-2-án a Nagy Sportágválasztón, melyről itt olvashatsz: http://www.sportagvalaszto.hu/index.php?m=14326&id=8066

vagy keress minket vasárnap a Margitszigeten az Európa Sportnapon, melynek programját itt találod: http://www.programturizmus.hu/tdestination-sportnap.html

 

A Budapesti ifjúsági sakk csapatbajnokság dobogós helyezettjei és tábladíjasai:

Hivatalos osztály:
1. Barcza GSC I. 9 pont
2. Sárkány DSE I. 6 pont
3. MTK-Kőbánya 5,5 pont

A kereszttáblák és a teljes végeredmény megtekinthetők a megfelelő menüpontban, vagy az alábbi linken.

Amatőr osztály:
1. HÜSI SC I. 18 pont (15 csapatgyőzelmi pont)
2. Sárkány DSE III. 18 pont (12 csapatgyőzelmi pont)
3. Sirály ÉK 17 pont (13 csapatgyőzelmi pont)

Az amatőr osztály teljes végeredménylistája megtekinthető az alábbi linken.

Tábladíjasok (csak az azonos bajnokságban a legmagasabb sorszámú táblán gyűjtött pontszámok összessége számít):

Hivatalos:

1. Juhász Ármin (Vasas SC) 4,5
2. Wanger Tamás (Tabáni Spartacus I.) 6,5
3. Grimm Dániel (Barcza GSC I.) 6,5
4. Grimm György (Barcza GSC I.) 6

Amatőr:

1. Kiss Sydney Olimpia (Sirály ÉK) 5,5
2. Galambos Manuel (Lauder isk.) 5,5
3. Ősz Veronika Andrea (BEAC-Petőfi I.) és Pásztor Dániel (HÜSI I.) 7

A Budapesti ifjúsági csapatbajnokság 8. fordulójának eredményei

Eredmények:

Ifi hivatalos osztály 
SDSE I 3 - 1 MTK-Kőbánya
SDSE II 0 - 4 Barcza I
BEAC I 2 - 2 Vasas SC
Tabáni Spartacus 4 - 0 Fabulon-Lombik
KSC 4 - 0 MLTC
Vízügyi SC 4 - 0 Barcza II
Ifi amatőr osztály 
Gárdonyi iskola 0 - 3 HÜSI SC ifi I.
BEAC II 0 - 3 SDSE III
Sirály ÉK 2 - 1 BKO SE -Losonci
SDSE IV 0 - 3 Barcza III.
BEAC-Petőfi I. 0 - 3 Barcza IV.
BEAC – Sakksuli 2 - 1 Vir-Modern SE I.
Losonci 1 - 2 HÜSI SC ifi II.
BEAC-Petőfi II. 0,5 - 2,5 Lauder iskola
KSC II. 3 - 0 Tabáni Spartacus II
ISB II. 0 - 3 KSC III.
BEAC III 3 - 0 Újlak iskola
ISB I. 1 - 2 Kossuth Lajos iskola
Hóbagoly-Fabulon 0 - 3 Vir-Modern SE II.
 

Tisztelt Sporttársak!

Április 30. hétfői munkanap május 1. miatt munkaszüneti nappá lett, április 21. szombat pedig munkanappá.
Emiatt a Budapesti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság április 21-i fordulója a megszokott 10:00 helyett 15:00-kor kezdődik a Törekvés Művelődési Központban.

BSSZ Iroda

Budapesti Ifjúsági Sakk Csapatbajnokság
8. forduló

Hivatalos osztály:

Rájátszás az 1-4. helyért:

Sárkány DSE I (3) — MTK-Kőbánya (4,5)
Sárkány DSE II (2,5) — Barcza GSC I (5)

Rájátszás az 5-8. helyért:

BEAC I (4) — Vasas SC (5,5)
Tabáni Spartacus I (3,5) — Fabulon-Lombik (3)

Rájátszás a 9-12. helyért:

Kőbánya SC I (4) — MLTC (1,5)
Vízügyi SC (4,5) — Barcza GSC II (6)

Amatőr osztály:

1 Gárdonyi isk. (13) – HÜSI I (15)
2 BEAC II (12) – Sárkány III (15)
3 Sirály (15) – BKO-Losonci (11,5)
4 Sárkány IV (11) – Barcza III (14)
5 BEAC-Petőfi I (11) – Barcza IV (12,5)
6 BEAC-Sakksuli (11) – Virányos-Modern I (11)
7 Losonci isk. (10,5) – HÜSI II (11)
8 KSC III (9) – Lauder isk. (10)
9 KSC II (9,5) – Tabáni Spartacus II (9)
10 BEAC III (8) – Újlak isk. (8)
11 ISB isk. I (6,5) – BEAC-Petőfi II (8)
12 Kossuth isk. (8) – ISB isk. II (3)
13 Hóbagoly-Fabulon (7) – Virányos-Modern II (7,5)

Az amatőr bajnokság állása