Az 1970-es és ’80-as évek egyik legjelentősebb sakkedzője távozott közülünk február 19-én, aki egész életét a sakkozás szolgálatába állította.

Valis János 1950. április 12-én született Budapesten. A sakklépéseket édesapjától tanulta meg kisdiák korában, ám komolyabban csak 20 évesen kezdett el sakkozni, addig inkább a kosárlabda érdekelte. Első sakkcsapata a Ferencváros volt, ahol 1974-ben  fiatal mesterjelöltként már edzősködött. Ettől kezdve az oktatásnak élt, bár haláláig végig versenyzett is. 1976-ban átigazolt a Vasútépítőbe, ahová növendékei követték, s itt oktatta éveken keresztül legsikeresebb tanítványát, Pálkövi Józsefet is. 1983-ban a MÉM következett hasonló módon, mint korábban, ahol a keze alatt Gémesi András nyerte a legtöbb korosztályos versenyt. A rendszerváltás után a Mat(t)ador csapatában folytatta elkötelezett munkáját (eközben a Magyar Sakkszövetség ifjúsági szakfelügyelői posztját is ellátta), itt Szük Balázs volt a legismertebb tanítványa. Végül 1994-ben megalapította a gyerekek szüleivel a Hűvösvölgyi Sakkiskola Sport Club-ot, a HÜSI-t. Ennek az egyesületnek közel három évtizedig volt a motorja: elnök, edző, szakosztályvezető, adminisztrátor, mindenes egyben. Kezdetben nagyon eredményesek voltak, az országos bajnokságokon érmek tucatjait nyerték. Később János a klub fenntartása érdekében óriási erőfeszítéseket tett, versenyeket, edzőtáborokat rendezett a Balaton partján, s így talpon tudtak maradni, sőt egyéni támogatók segítségével az NB I-ig is eljutottak!  

Valis János az elveihez mindig hű, egyenes ember volt. Bár ez nem mindenkinek tetszett, de azt senki nem vitatta, hogy a sakkért és a tanítványaiért maximálisan kiállt.

Tavaly készítettem vele egy életút interjút, amiben így búcsúzott el: “A kulimunkát (is) időnként már meg kell osztanom másokkal, de amíg bírom hű leszek a sakkhoz!”

János, hiányozni fogsz az egész sakktársadalomnak, pihenj békében!