Magyar Egyetemi-Főiskolai bajnokság

A Magyar Egyetemi-Főiskolai egyéni és csapat sakkbajnokságot szombaton, május 6-án rendezik az ELTE Egyetemi Kollégium Kőrösi Csoma Sándor Tagkollégiumában (Budapest, 1118 Dayka Gábor utca 4.)

Regisztráció 9 órától 9:45-ig. Az első forduló 10 órakor kezdődik, (díjkiosztó kb. 14.30-kor lesz)

Részt vehetenek rajta az államilag elismert diplomát adó, felsőoktatási intézmények, illetve az érettségi utáni emelt szintű képzést nyújtó szakiskolák képviseletében

• azok a hallgatók indulhatnak, akik oklevelet adó képzésben vesznek részt a verseny időpontjában, és az adott félévre a nevező intézménybe beiratkozott (nappali, levelező, esti távoktatásban, illetve doktorandus képzésben résztvevő) hallgatói, állampolgárságra és életkorra tekintet nélkül;

• illetve akiknek a nevező felsőoktatási intézményben szerzett záróbizonyítványuk kelte nem haladja meg az egy évet (2016. évben végzettek).

A nevezés alapján diák- és személyi igazolvánnyal azonosítják a résztvevő sportolók személyazonosságukat, felsőoktatási státuszukat.

Az előregisztrációs nevezési határidő (meghosszabbítva): 2017. május 5.

A nevezéskor a következőket kell megadni: Név, születési dátum és az oktatási intézmény nevének megadásával e-mail-ben a grimmgy@t-online.hu címre.

Bővebb információk a versenynaptárban található versenykiírásban

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>