Erzsébetváros csapatának visszalépése — felnőtt bajnokság II. Bilek csoport

Tisztelt Érintettek!

Az Erzsébetvárosi SE szakosztályvezetője írásban értesítette a BSSZ-t a szakosztály megszűnéséről, és arról, hogy a további fordulókban már nem tud a csapat részt venni. Amennyiben nem történik még a hét folyamán szakosztályátvétel, úgy az Erzsébetvárosi SE csapatát a bajnokságból az ellene elért eredményekkel együtt törölni kell. (A már lejátszott mérkőzések beleszámítanak az értékszámba.)

Amennyiben így történne, a következőképpen módosulna a bajnokság állása:

1. Rákosligeti AC 54
2. Törekvés SE 51
3-4. Csepeli TK I 48,5 (sz)
3-4. Sárkány DSE-Sinus I 48,5 (sz)
5. Sirály-EKH I 46,5 (sz)
6. MLTC III 45,5 (sz)
7. A. Láng MMKE I 45
8. Siketek SC 42,5 (sz)
9. Pestszentlőrinci SE II 35 (sz)
10. Kárpáti ESK 32 (sz)
11. BEAC IV 31,5 (sz)

A bajnokságból az Erzsébetvárosi SE kiesettnek tekintendő, így hivatalosan egy másik csapat esik csak ki.

BSSZ Iroda

Tájékoztató a diákolimpiai versenyekről (frissítés)

A sakk diákolimpia alsó és felső tagozatos (1997-ben vagy az után születettek számára meghirdetett) budapesti döntői március 3-án ill. 31-én lesznek; a pótdöntő(k) pedig (márc. 2-án illetve) 30-án.

Információk a nevezéssel kapcsolatban:

1) A diákolimpia iskolai verseny, nem egyesületi illetve nem magánverseny. A gyerekek az iskolát képviselik, az iskoláknak pedig kötelező kísérőt biztosítani. Ebből következően csak olyan nevezést fogad el a BSSZ, ahol hivatalos csapatvezető illetve kísérő tanár van megadva. Minden olyan nevezés vissza lesz utasítva, ahol nincs megadva kísérőtanár (az iskola alkalmazásában álló pedagógus). Kérjük az ilyen visszautasított nevezés szabályos megismétlését. Szülő illetve szakkörvezető lehet kísérőtanár, amennyiben az iskola igazgatója erre írásban megbízást ad. A versenyekre kötelező hozni diákigazolványt, annak hiányában iskolalátogatási igazolást, nevezési összesítőt.

2) A budapesti döntőre azon nevezők lesznek elfogadva, akik a saját kerületi versenyükről továbbjutottak első hellyel; tavaly országos döntősök voltak, és idén kerületi versenyen nem indultak; ha tavalyi országos döntős indult kerületi versenyen, akkor a második helyezett is alanyi jogon bekerül a budapesti versenyre (attól függetlenül, ki az első). Amennyiben abszolút holtversenyben végez valaki továbbjutó helyen, akkor az ő nevezése is el lesz fogadva. Azon kerületek helyezettjei hátrányban vannak, amely kerületekből a BSSZ felé az adatszolgáltatás hiányos volt, azok pedig előnyben, akik megküldték időben a versenykiírást is és a végeredményt is.

Nevezni a versenyt megelőző hétfői határidőig kell. Aki azt elmulasztja, az már csak a pótdöntőre nevezhet, még akkor is, ha egyébként kerületi első lett! Ennek oka, hogy a nevezések hétfői napon lesznek összesítve és visszaigazolva, és hétfőn lesz meghirdetve, hogy hány továbbjutó hely marad kiadó a pótdöntőn.

Nevezéskor iskolai évfolyam nem számít, mindenki csak a saját korcsoportjában indulhat. Óvodás jelentkező még akkor sem indulhat, ha az adott iskolának van óvodai tagozata. Csapatversenyeken felversenyzés lehetséges, de aki részt vett iskolája képviseletében a korábbi középiskolás csapatversenyen, az a felsős tagozatos csapatversenyre már nem nevezhető.

3) Pótdöntőt a csapatok számára csak abban az esetben hirdetünk, amennyiben a jelentkezők száma meghaladná a terem befogadóképességét. Ez szintén igaz a lánymezőnyre is, azaz mind a csapatok, mind az I-IV. korcsoporos lányok számára a hétfői visszaigazolás napján derül ki az, hogy lesz-e külön versenyük, vagy nem.

A FENTIEK MIATT A CSAPATVERSENYRE A VISSZAIGAZOLÁS NAPJA 2012.02.28. KEDD LESZ, MIUTÁN A BSSZ ILLETÉKESEI FELMÉRTÉK, HOGY A TÖREKVÉS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ELBÍRJA-E A JOGOSULTAKON TÚLI PÁR EXTRA NEVEZŐ CSAPATOT, VAGY SZÜKSÉGES LESZ-E SZÁMUKRA PÓTDÖNTŐT RENDEZNI.

Az I-IV. korcsoportos fiúk számára a pótdöntő napja március 30. A versenyre nevezhet mindenki, aki akár betegség, akár más iskolai program, akár információhiány miatt lekéste a kerületi versenyt, vagy mert ott más korosztályban indult el a csapatverseny miatt, vagy a 2-6. helyen végzett, tehát nem továbbjutó helyen.

A pótdöntőre nevezés módja megegyezik a normál nevezéssel, mindössze annyi a különbség, hogy a nevezési űrlapont azt kell kiválasztani ‘A nevezés jogaalapja’ soron, hogy ‘Pótdöntő’. Aki a pótdöntőről kvalifikálja magát a főversenyre, annak külön jelentkeznie már nem kell, és második nevezési díjat sem kell fizetnie. A pótdöntőről min. 3 fő jut tovább minden korcsoportban, maximálisan pedig annyi, amennyit a terem befogadóképessége alapján feltöltött létszámhatár elbír.

BSSZ Iroda

Budapesti sakkcsapat bajnokság 8. fordulójának gyorsjelentése

I. Lilienthal csoport:

Honvéd III — Tabáni Spartacus-Vízművek II 4-8
Barcza GSC I — Pénzügyőr SE III 7,5-4,5
Újpesti KSE — REAC SISE 7,5-4,5
Vízügyi SC II — HÜSI SC II 6,5-5,5
Vasas SC II — BEAC III 3-9
Fabulon-1st Saturday — Híd-Unió I 7-5

Állás:

1. BEAC III 60,5
2. Fabulon-1st Saturday 57
3. Barcza GSC I 54,5
4. Vasas SC II 52,5
5. Híd-Unió SE I 52
6. Újpesti KSE 49
7. Honvéd ASE III 43,5
8-9. Tabáni Spartacus SE II 42,5
8-9. Vízügyi SC II 42,5
10. REAC SISE 42
11. HÜSI SC II 40,5
12. Pénzügyőr SE III 39,5

II. Bilek csoport:

Sárkány DSE-Sinus II — Sirály-EKH I 8-4
Csepeli TK I — Erzsébetvárosi SE 11,5-0,5
RAC — MLTC III 6,5-5,5
Törekvés SE — A Láng MKKE I 8-4
Kárpáti ESK — BEAC IV 9,5-2,5
Pestszentlőrinci SE II — Siketek SC 4,5-7,5

Állás:

1-2. Sárkány DSE-Sinus II 60
1-2. Csepeli TK I 60
3. MLTC III 55,5
4. Sirály-EKH I 55
5. RAC 54
6. Siketek SC 52
7. Törekvés SE 51
8. A. Láng MKKE I 45
9. Pestszentlőrinc SE II 44,5
10. Kárpáti ESK 41,5
11. BEAC IV 40,5
12. Erzsébetvárosi SE 13 (-4 büntetőponttal)

III. Szén csoport:

Sárkány DSE-Sinus III — Sirály-EKH II 8,5-3,5
Barcza GSC II — Honvéd ASE IV 4-8
BEAC V — MLTC IV 9,5-2,5
Híd-Unió II — HÜSI SC III 8-4
ATTE-ARIS — RLSE 6,5-5,5
Pestszentimre szabad

Állás:

1. RLSE 53,5 (sz)
2. Sárkány DSE-Sinus III 49,5 (sz)
3-4. Sirály-EKH II 48 (sz) (-2 büntetőponttal)
3-4. Honvéd ASE IV 48 (sz)
5. Barcza GSC II 46 (sz)
6. ATTE-ARIS 45
7. BEAC V 42,5 (sz) (-2 büntetőponttal)
8. Híd-Unió SE II 40,5 (sz) (-2 büntetőponttal)
9. Pestszentimre 39,5 (sz)
10. MLTC IV 31
11. HÜSI SC III 30,5

IV. Amatőr csoport:

Sárkány DSE-Sinus IV –  BEAC VI 8-0
A. Láng MKKE II — Barcza GSC III 5,5-2,5
Sirály-EKH III — Csepeli TK II 5-3

Állás:

1. A. Láng MKKE II 41,5
2. Barcza GSC III 37
3. Sirály EKH III 36
4. Sárkány DSE-Sinus IV 29,5 (-2 büntetőponttal)
5. Csepeli TK II 25
6. BEAC VI 13 (-8 büntetőponttal)

Adóigazolások

A 2011. évre vonatkozó adóigazolásokat a kifizetett bírói díjak illetve versenydíjak után át lehet venni a BSSZ irodájában szövetségi napokon (hétfőn és pénteken 15-17 között).

A következő személyek részére kiállított adóigazolások vehető át:

Bernei András, Bódi Tibor, Bodrogi László György, dr. Czibulka Zoltán, Csabai Viktor, Dombai István, Elter László, Farkas László Richárd, Halák Miklós, Jakab Ferenc, Juhász Ármin, Kántor Gergely, Kapás Róbert, Kiss Tamás, Kiss Tiborcz Zoltán, Koczó Kristóf, Kormos Ádám, Lakatos Zsolt, dr. Nagy Sándor, Németh Gergely, Németh Miklós, Pápista Ákos, Pesztericz László, Sigér Imre Csaba, Sörös Lajos, Sturm Gyula, Szepes Tamás, Szurkos András, Török Tamás, Varga Attila, Wágner Ildikó Réka

Budapesti sakk csapatbajnokság 7. fordulójának gyorsjelentése

I. Lilienthal csoport:

Vízügyi SC II — Fabulon-1st Saturday 4,5-7,5
HÜSI SC II — Újpesti KSE 5-7
REAC SISE — Barcza GSC I 6-6
Pénzügyőr SE III — Honvéd III 5,5-6,5
Tabáni Spartacus-Vízművek II — Vasas SC II 4-8
BEAC III — Híd-Unió I 7-5

Állás:

1. BEAC III 51,5
2. Fabulon-1st Saturday 50
3. Vasas SC II 49,5
4-5. Híd-Unió SE I 47
4-5. Barcza GSC I 47
6. Újpesti KSE 41,5
7. Honvéd ASE III 39,5
8. REAC SISE 37,5
9. Vízügyi SC II 36
10-11. HÜSI SC II 35
10-11. Pénzügyőr SE III 35
12. Tabáni Spartacus SE II 34,5

II. Bilek csoport:

Törekvés SE — Pestszentlőrinci SE II 6,5-5,5
A Láng MKKE I — RAC 4,5-7,5
MLTC III — Csepeli TK I 5,5-6,5
Erzsébetvárosi SE — Sárkány DSE-Sinus II 0,5- 11,5
Sirály-EKH I  – Kárpáti ESK 10-2
BEAC IV — Siketek SC 4-8

Állás:

1. Sárkány DSE-Sinus II 52
2. Sirály-EKH I 51
3. MLTC III 50
4. Csepeli TK I 48,5
5. RAC 47,5
6. Siketek SC 44,5
7. Törekvés SE 43
8. A. Láng MKKE I 41
9. Pestszentlőrinc SE II 40
10. BEAC IV 38
11. Kárpáti ESK 32
12. Erzsébetvárosi SE 16,5

III. Szén csoport:

HÜSI SC III — BEAC V 4-8
MLTC IV — Barcza GSC II 5,5-6,5
Honvéd ASE IV — Sárkány DSE-Sinus III 5,5-6,5
Sirály-EKH II — ATTE-ARIS 8,5-3,5
RLSE — Pestszentimre 6-6
Híd-Unió II szabad

Állás:

1. RLSE 48 (sz)
2. Sirály-EKH II 44,5 (sz) (-2 büntetőponttal)
3. Barcza GSC II 42 (sz)
4. Sárkány DSE-Sinus III 41 (sz)
5. Honvéd ASE IV 40 (sz)
6. Pestszentimre 39,5
7. ATTE-ARIS 38,5
8. BEAC V 33 (sz) (-2 büntetőponttal)
9. Híd-Unió SE II 32,5 (sz) (-2 büntetőponttal)
10. MLTC IV 28,5
11. HÜSI SC III 26,5

IV. Amatőr csoport:

Csepeli TK II — A. Láng MKKE II 2,5-5,5
Sirály-EKH III –  BEAC VI 4,5-3,5
Sárkány DSE-Sinus IV — Barcza GSC III 2,5-5,5

Állás:

1. A. Láng MKKE II 36
2. Barcza GSC III 34,5
3. Sirály EKH III 31
4. Csepeli TK II 22
5. Sárkány DSE-Sinus IV 21,5 (-2 büntetőponttal)
6. BEAC VI 17 (-4 büntetőponttal)

Az ifjúsági csapatbajnokság 6. fordulójának sorsolása és párosítása

A Hivatalos osztályban az alapszakaszt követően a rájátszásra a következő sorszámokat kapták a csapatok:

Rájátszás az 1-4. helyért:

1. MTK-Kőbánya
2. Sárkány DSE II
3. Sárkány DSE I
4. Barcza GSC I

Rájátszás az 5-8. helyért:

1. Vasas SC
2. Tabáni Spartacus I
3. BEAC I
4. Fabulon-Lombik

Rájátszás a 9-12. helyért:

1. MLTC
2. Vízügy
3. Kőbánya SC I
4. Barcza GSC II

Jövő szombaton minden csoportban az 1-4 és 2-3-as sorszámú csapatok összecsapárásra kerül sor.

Az Amatőr bajnokság párosítása:

1. Sárkány III (12) — Barcza III (10,5)
2. Barcza IV (9,5) — HÜSI I (11)
3. Losonci isk. (10) — Sirály (10)
4. BEAC-Petőfi I (8) — BKO-Losonci (8,5)
5. BEAC II (8) — HÜSI II (7)
6. Gárdonyi isk. (7,5) — Virálnyos-Modern I (8)
7. KSC II (7) — Sárkány IV (7,5)
8. Tabáni Spartacus II (7) — BEAC-Petőfi II (7)
9. BEAC-Sakksuli (7) — KSC III (6,5)
10. BEAC III (6) — Lauder isk. (6)
11. ISB isk. I (6) — Újlak isk. (5)
12. Kossuth isk. (6) — Hóbagoly-Fabulon (3,5)
13. ISB isk. II (3,5) — Virányos-Modern II (3)

Az Amatőr bajnokság állása

Közgyűléssel kapcsolatos információk

dr. Körmendy György Jelölő Bizottsági elnök tájékoztatása:

Elnökjelölt (1):

Révész Máriusz

(bemutatkozás, program)
(alapszabály-módosítási javaslat)

Elnökségi tagjelöltek (8):

Bernei András
D. Kiss Gábor
Korpics Zsolt
Krizsány László
Mihály Zoltán (szakmai önéletrajz)
dr. Nagy Sándor
Nádasi Balázs (értékelés, program)
Tichy-Rács Bálint

Bármely jelölt, amennyiben szeretne bemutatkozást vagy programot megjelentetni, úgy kérem írjon az info@bssz.hu címre.

Budapesti Sakk Csapatbajnokság 6. fordulójának gyorsjelentése

I. Lilienthal csoport:

Honvéd III — REAC SISE 4,5-7,5
Barcza GSC I — HÜSI SC II  6,5-5,5
Újpesti KSE — Vízügyi SC II 6,5-5,5
Híd-Unió I — Tabáni Spartacus-Vízművek II 9-3
Vasas SC II — Pénzügyőr SE III 7-5
Fabulon-1st Saturday — BEAC III 6-6

Állás:

1. BEAC III 44,5
2. Fabulon-1st Saturday 42,5
3. Híd-Unió SE I 42
4. Vasas SC II 41,5
5. Barcza GSC I 41
6. Újpesti KSE 34,5
7. Honvéd ASE III 33
8-9. Vízügyi SC II 31,5
8-9. REAC SISE 31,5
10. Tabáni Spartacus SE II 30,5
11. HÜSI SC II 30
12. Pénzügyőr SE III 29,5

II. Bilek csoport:

Sárkány DSE-Sinus II — MLTC III 6-6
Csepeli TK I — A Láng MKKE I 6,5-5,5
RAC — Törekvés SE 5-7
Siketek SC — Sirály-EKH I 5-7
Kárpáti ESK — Erzsébetvárosi SE 9,5-2,5
Pestszentlőrinci SE II — BEAC IV 8,5-3,5

Állás:

1. MLTC III 44,5
2. Csepeli TK I 42
3. Sirály-EKH I 41
4. Sárkány DSE-Sinus II 40,5
5. RAC 40
6-8. Siketek SC 36,5
6-8. A. Láng MKKE I 36,5
6-8. Törekvés SE 36,5
9. Pestszentlőrinc SE II 34,5
10. BEAC IV 34
11. Kárpáti ESK 30
12. Erzsébetvárosi SE 16

III. Szén csoport:

Sárkány DSE-Sinus III — MLTC IV 7-5
Barcza GSC II — HÜSI SC III 8-4
BEAC V — Híd-Unió II5-7
Pestszentimre — Sirály-EKH II 3-9
ATTE-ARIS — Honvéd ASE IV 6-6
RLSE szabad

Állás:

1. RLSE 42 (sz)
2. Sirály-EKH II 36 (sz) (-2 büntetőponttal)
3. Barcza GSC II 35,5 (sz)
4. ATTE-ARIS 35
5-6. Honvéd ASE IV 34,5 (sz)
5-6. Sárkány DSE-Sinus III 34,5 (sz)
7. Pestszentimre 33,5
8. Híd-Unió SE II 32,5 (-2 büntetőponttal)
9. BEAC V 27 (sz)
10. MLTC IV 23
11. HÜSI SC III 22,5

IV. Amatőr csoport:

Sárkány DSE-Sinus IV — Csepeli TK II 1,5-6,5
Sirály-EKH III — A. Láng MKKE II 2-6
Barcza GSC III –  BEAC VI 4,5-3,5

Állás:

1. A. Láng MKKE II 30,5
2. Barcza GSC III 29
3. Sirály EKH III 26,5
4. Csepeli TK II 19,5
54. Sárkány DSE-Sinus IV 19 (-2 büntetőponttal)
6. BEAC VI 13,5 (-4 büntetőponttal)

2012-es naptári év első csapatbajnoki fordulója

Tisztelt Csapatvezetők és Versenybíró kollégák!

Befejeződött az erőlisták újraérvényesítése, bár a holnapi fordulóban kimaradó Rákosligeti Sakk Egylet elmulasztott új, 2012-re érvényes erőlistát küldeni. Az összes csapat vezetője megkapta az új listát, bár azok közül még nem mindegyik került fel a honlap megfelelő menüpontjába (ez a mai nap végéig meg fog történni). Az ifjúsági erőlisták érvényesítése még folyamatban van, kérem mindazon csapatvezetőket, akik akár a Hivatalos, akár az Amatőr osztályban érintettek, hogy küldjenek 2012-es erőlistát, vagy legalább jelezzék, ha a 2011-eshez képest nincs változás.

A holnapi, 2012. január 15-i fordulóban csak 2012-es dátumozású erőlistával szabad szabályosan leülni, kivéve a Kárpáti ESK-nak, mivel ők már 2011. novemberében érvényesítették 2012-re az erősorrendjüket.

Olyan játékosnak nem szabad leülnie, akinek nincs érvényes játékjoga, azaz az erőlistán szürke színnel van jelölve. Kérem, hogy erre mind a csapatvezető, mind a versenybíró kollégák figyeljenek oda.

Sportszerű jó mérkőzéseket kívánva:

Nádasi Balázs
BSSZ Iroda

Közgyűléssel kapcsolatos információk

Kedves Sporttársak!

Révész Máriusz országgyűlési képviselő Lázár András leköszönő elnök kérésére elvállalta az elnökjelöltséget. Bemutatkozó írása és programja letölthető innen.

A 2009-ben megválasztott elnökségből Bernei András és Szabó Zsolt József is lemondtak 2012. január 24-i hatállyal, így a választó közgyűlésen az egész elnökség újraválasztására sor fog kerülni. Bernei András újra indul az elnökségi tagságért.

A Jelölő Bizottság elnöke, dr. Körmendy György 2012. január 20-ára ígért írásos tájékoztatást a jelöltek személyéről. Bármely hivatalos jelölt, amennyiben szeretne a BSSZ honlapján bemutatkozó írást megjelentetni, az kérem küldje meg az info@bssz.hu címre.

Nádasi Balázs
BSSZ Iroda