Pest-Buda 150 táblás összecsapás és Budapest Kupa csapatverseny szombaton

Holnapután, azaz szombaton kerül megrendezésre a Budapesti Sakkszövetség fővédnöksége alatt a Pest-Buda 150 táblás sakkösszecsapásra 10:00-tól, majd közvetlenül ennek befejezése után 12:00-tól sor kerül a Budapest Kupa 4 fős csapatversenyre is. A rendezvényt a Bagira Oktatási és Sport Közhasznú Egyesület szervezi, mindkét esemény ingyenes.

A 150 táblás versenyen 2×30 perces gondolkodási idővel mérkőznek meg a felek, míg a Budapest Kupán 2×10 perc van egy partira. Jó idő esetén (és vélhetően az lesz a hétvégén) a Rottenbiller parkban, esetleges kedvezőtlen időjárás esetén pedig a KöSZI Rendezvényközpontban (1105 Budapest, Előd u. 1.) kerül sor a hétvégi sakkünnepre.
A helyszínen logikai játszóház és egyéb kísérőprogramok is lesznek, és természetesen büfé is üzemel majd.

A rendezvények versenykiírása megtekinthető ezen a linken.

Budapesti felnőtt csapatbajnokságok, 10. forduló gyorsjelentés

I. osztály, Lilienthal csoport
Újpesti KSE – Fabulon 4,5:7,5
Sárkány DSE II – Pénzügyőr SE III 7,5:4,5
REAC SISE – Vasas SC 5,5:6,5
Tabáni Spartacus – BEAC III 4,5:7,5
SENSE I – RAC I 7:5
Barcza GSC I – HASE 6,5:5,5

II. osztály, Bilek csoport
Törekvés SE – Csepeli TK 5,5:6,5
Sárkány DSE III – Angyalföldi Láng MKKE 6:6
Rákosliget – HÜSI SC II 0:12
Pestszentlőrinc II – BEAC IV 4:8
Siketek SC – Sirály I 8:4
Barcza GSC II – MLTC III 6:6

A Sirály I. csapata kettős kontumálás miatt 4, illetve Ladányi Gyula másodszori kontumálása miatt további 2 büntetőpontot kap. Nevezett játékos a Sirály erőlistáiról törlésre kerül.

III. osztály, Szén csoport
Sárkány DSE IV – SENSE II 2:9
Pestszentimre – HÜSI SC III 10:2
Kőbánya SC II – BEAC V 6:6
ATTE-ARIS – RAC II 3,5:8,5
Barcza GSC III – MLTC IV 7,5:4,5
Sirály II szabad

A Sárkány IV. csapata kettős kontumálásért 4, a SENSE II. csapata kontumálásért 2 büntetőpontot kap.
A Pestszentimre csapata a 3. táblán kontumált, ezért 1 büntetőpontot kap.

A táblánkénti eredmények és kereszttáblák a Csapatbajnokság 2012./Eredmények menüpont alatt (X. forduló) találhatók.

Budapesti ifi CsB 8. forduló gyorsjelentés

Budapesti ifjúsági csapatbajnokság 8. forduló

Eredmények:
$dbc = mysqli_connect ('d175um.forpsi.com', 'bsszhu', '39eNS2Cg', 'bsszhu') or die('Hiba az adatbázis csatlakoztatása közben.');
echo'

‘;
$query = “SELECT csn.cs_r_nev AS csnev1, csn1.cs_r_nev AS csnev2, tablaszam, eredmenya, eredmenyb, parID, fordulodatum, osztaly, fordulo FROM csapatok AS csn1 INNER JOIN (csapatok AS csn INNER JOIN parositas AS p ON csn.csapat_id = p.szina) ON csn1.csapat_id = p.szinb WHERE p.evad = 1213 AND p.fordulo = ’8′ AND osztaly =’4′ OR p.evad = 1213 AND p.fordulo = ’8′ AND osztaly =’5′ ORDER BY osztaly, parID”;
$result = mysqli_query($dbc, $query)
or die (‘Baj van az adatbázis kiolvasásával’);

$osztaly = “”;
while($row = mysqli_fetch_array($result))
{
if ($osztaly != $row['osztaly'])
{
$osztaly = $row['osztaly'];

switch ( $osztaly )
{
case 1:
$cim=’Felnőtt I. osztály Lilienthal csoport’;
$fi=’felnott’;
break;
case 2:
$cim=’Felnőtt II. osztály Bilek csoport’;
$fi=’felnott’;
break;
case 3:
$cim=’Felnőtt III. osztály Szén csoport’;
$fi=’felnott’;
break;
case 4:
$cim=’Ifi hivatalos osztály’;
$fi=’ifi’;
break;
case 5:
$cim=’Ifi amatőr osztály’;
$fi=’ifi’;
break;
case 6:
$cim=’Felnőtt amatőr osztály’;
$fi=’felnott’;
break;
default:
print”";
}

$filename = ‘D:\WWW\PES\bsszhu\www/versenyek/bssz/1112/csberedmenyek/o’.$osztaly.’f’.$ford.’.xls’;

echo ‘

‘ ;
}
$parid = $row['parID'];
$eredmenya = $row['eredmenya'];
$eredmenyb = $row['eredmenyb'];
$nev1 = $row['csnev1'];
$nev2 = $row['csnev2'];
$fordulodatum = $row['fordulodatum'];

echo ‘

‘ ;

}
echo ‘

‘ ;
echo’

‘.$cim.’ ’;

if (file_exists($filename)) {
echo ‘Táblánkénti eredmények letöltése: .xls formátum , .pdf formátum‘;
}
echo ‘

‘.$nev1.’ ‘.$eredmenya.’ - ’.$eredmenyb.’ ‘.$nev2.’
 

‘;

?>

A Tabáni Spartacus ki nem állás miatt 1 büntetőpontot kap.
A táblánkénti eredmények folyamatosan frissítve megtekinthetők a Csapatbajnokság 2012./Eredmények alatt (VIII. forduló).

Szépkorúak III. szabad(idős) rapid sakkversenye

Április 24-29. között harmadik alkalommal kerül sor a Szenior Sakk Versenybírók Klubja (SzSVBK) rendezésében a klub elsősorban szenior versenyzők számára versenyzési lehetőséget biztosító tornájára.
Dr. Nagy Sándor FIDE-versenybíró a pdf és doc formátumban is megtekinthető kiírásban szereplő elérhetőségein várja a nevezők jelentkezését.

Regio Játék II. Rákospalota Kupa végeredmény

A mai napon került megrendezésre a rákospalotai Hubay Jenő Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dísztermében a Budapesti Rapid Grand Prix 8. állomása, a Regio Játék II. Rákospalota Kupa.
A közel 200 játékos befogadására alkalmas teremben 173 gyermek küzdött meg egymással hét fordulóban a díjakért, és 12 kísérő számára egy külön csoport gondoskodott arról, hogy a szombat ne csak ideges körömrágással teljen el.
Ezúttal a legkisebbek voltak jelen a legnagyobb létszámban, a 2005 után születettek 83-an játszottak az A csoportban, melyet 6,5 egységet gyűjtve Xiong Benjamin Viktor nyert meg.
Az elsősorban 2003-2004-es generációt tömörítő B csoportnak 48 résztvevője volt, a győztes itt is egy 6,5 pontos fiatalember lett Gyenes Máté Dániel személyében.
Egyedül a C csoportban avattunk 100%-os teljesítményű győztest, Nagy Ferenc magabiztosan utasította maga mögé a főleg 2000-2002-es születésű riválisait, szám szerint 29-et. Mivel ebben a mezőnyben az A és B korcsoportok erős játékosai is szép számmal képviseltették magukat, eredménye különösen jónak mondható.
A legidősebbeket és a legerősebbeket is magába foglaló D csoportban most csak tucatnyian harcoltak a győzelemért, a csatából 6 pontot gyűjtve Karácsonyi Gellért került ki győztesen, újabb trófeával gazdagítva szépen gyarapodó gyűjteményét.
Végül, de nem utolsósorban a kísérők versenyéről is emlékezzünk meg: Koczó Kristóf esélyeshez méltóan, 6,5 ponttal diadalmaskodott, tőle szokatlan módon ezúttal nem hibátlan mérleggel.
A verseny végeztével minden, az eredményhirdetés végét megváró gyermek kapott ajándékot és emléklapot, így remélhetőleg senki nem távozott keserű szájízzel – de üres kézzel biztosan nem.
A végeredmények pdf formátumban az alábbi linkek segítségével megtekinthetők:
A csoport
B csoport
C csoport
D csoport
K csoport

Áprilisi sakkversenyek Budapesten

Áprilisban sem maradnak versenyzési lehetőség nélkül Budapest sakkozói, a hónap elején két értékszámszerző versenyt és egy ingyenes rendezvényt tudok a nagyérdemű figyelmébe ajánlani.
Április 6-án kezdődnek az Első Szombat körversenyek a Medosz Hotelben. Nagy László versenyeit nemigen kell részletesebben bemutatni, aki mégis bővebb információra vágyik, a www.firstsaturday.hu honlapon megtalálja.
Április 19-21. között az V. Rákosmente Openen játszhatnak a 2200 élő pont alatti játékosok Budapest XVII. kerületében. A hatfordulós, 2×90 perces QPF verseny kiírása megtekinthető a Versenynaptár menüpontban, 49 fő részvételéig várja a jelentkezőket Balla Attila és Nádasi Balázs.
Április 27-én – időjárástól függően – a KöSZI Rendezvényközpontban, vagy a Rottenbiller Parkban kerül megrendezésre a Pest-Buda 150 táblás sakkmérkőzés, majd közvetlenül utána Budapesti egyesületek 4 fős csapatai számára a Budapest Kupa. Mindkét rendezvényen ingyenes a részvétel, a kiírás megtekinthető a Versenynaptár menüpontban, Krizsány Lászlónál lehet jelezni a részvételi szándékot.

Sajtóközlemény a 29. Tavaszi Fesztiválról

Az idei Tavaszi Fesztiválon kilenc ország 40 sakkozója ült asztalhoz a MEDOSZ Hotel minden igényt kielégítő konferencia termében.
Hujbert Flórián második nagy sikerét könyvelhette el márciusban, a VASAS SC éltáblása két héttel ezelőtt első nagymester normáját teljesítette az Első Szombat Sakktorna GM-szekciójában, most a Tavaszi Fesztivál győzteseként ünnepelhették.
Sakkpályafutása eddigi legnagyobb sikerét könyvelhette el Koczó Kristóf, holtversenyben csak rosszabb mezőnyértékkel végzett a 2. helyen.
Dr. Nagy Ervint már régen láthattuk egyéni versenyen, a visszatérés remekül sikerült, a 3. hely újabb versenyekre adhat bíztatást.
A képekkel is ellátott teljes közlemény itt megtekinthető.