Regionális Sakkiskola

Tisztelt csapatvezetők! Tisztelt edzők! Sakkoktatás 2016-ban!

A Kőbánya SC és a Sakksarok Sportegyesület 2016 második félévben további négy napon várja a Budapesti Regionális Iskolában a jelentkezőket.

Tudásszinttől, kortól és a jelentkezők számától függően kettő vagy három csoportban tanulnak a gyerekek, naponta hat órában. Az előadások anyagát a tanulók nyomtatva vagy elektronikus úton chessbase formátumban megkapják.

A mester és haladó csoportban nagymester és nemzetközi mester szakoktatók tartják továbbra is a foglalkozásokat. A gyakorló csoportban játékos foglalkozás keretében tanulnak a gyerekek, az aznap elsajátított tudást a gyakorlatban is kipróbálják.

Helyszín Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény (X. kerület, Halom utca 37./B.) Az épület előtt ingyenes és egyszerű a parkolás.

Oktatási napok és előadók:

November 12. Krizsány László, Szabolcsi János, Hegyesi Zoltán
November 26. Krizsány László, Szabolcsi János, Hegyesi Zoltán
December 10. GM Horváth József, Hegyesi Zoltán
December 17. Krizsány László, Szabolcsi János, Hegyesi Zoltán

Minden nap az első óra 9.00-kor kezdődik. Nagyszünet 12.00 – 13.00 között. Záróra 16.00-kor.

Regisztrációs díj: Alkalmanként 2000 forint a szülői hozzájárulás. Négy alkalomra kedvezményesen 6000 Ft. Jelentkezés és beiratkozás folyamatosan.

Fontos: Kérjük a csoportok megtervezése miatt részvételi szándékát előre, de legkésőbb 3 nappal az adott edzésnap előtt jelezze. Az oktatók készülnek az órákra, az oktatónak tudnia kell, hogy jelzett napon mekkora létszámú és milyen tudású gyermekek várják. Ha valaki regisztrált, de nem jön, vagy nem regisztrált, de megérkezik, akkor felborul a rend. Kérjük az órára ne 9.00-kor vagy utána néhány perccel essenek be, a foglalkozások időben kezdődnek, kérem, tiszteljék meg az előadókat a gondosan megtervezett időben történő érkezésekkel.

Jelentkezés és érdeklődés: Tóth András főszervezőnél az sakksarok@gmail.com, illetve Krizsány László szakmai vezetőnél a sakk.jatek@gmail.com e-mail címen.

Egyéb felvilágosítás a 70/7733-088 és a 70/522-6777-es telefonszámon.

A Sakksarok és a Kőbánya SC sakkszakosztályának csapata

Budapesti felnőtt csapatbajnokság, 1. forduló

I. osztály, Lilienthal Andor csoport
BEAC II – SENSE I 6:6
Újpesti KSE II – MTK Budapest III 4:8
Mattolda SSC I – Pénzügyőr SE III 7:5
Tabáni Spartacus II – Palota Sakk I 6:6
Vasas SC II – Barcza GSC I 7,5:4,5
Fabulon-Lombik-1st Sat. – Sirály I 7:5

II. osztály, Bilek István csoport
BEAC III – Csepeli TK 4,5:7,5
Sárkány DSE II – MTK Budapest IV 7,5:4,5
Mattolda SSC II – A. Láng MKKE 4:8
Aquaréna KSC III – HÜSI SC II 9,5:2,5
Törekvés SE – Barcza GSC III 7:5
SENSE II – Pestszentlőrinc II 5,5:6,5

III. osztály, Szén József csoport
ATTE-ARISZ – Pénzügyőr SE IV 2,5:9,5
Sárkány DSE III – Aquaréna KSC IV 6:6
Palota Sakk II – MLTC II 4:8
MTK Budapest V – Rákosliget 9:3
Sirály II – Pestszentimre 7:5
Újpesti KSE II – HÜSI SC III 7,5:4,5
Aquaréna KSC V – Barcza GSC III 6:6
HASE III-Hóbagoly – BEAC IV 8:4

A beérkezett táblánkénti eredmények megtekinthetők a Csapatbajnokság 2016. menüpont Eredmények füle alatt.

Budapesti felnőtt csapatbajnokságok menetrendje, címjegyzékei

Tisztelt Sporttársak!

Többeknek elkerülte a figyelmét, így itt is jelzem, hogy hétfő óta fent vannak a Csapatbajnokság 2016. -> Sorsolás-párosítás menüpontban a 2016/17-es csapatbajnoki évad címjegyzékei, illetve az egyes bajnoki osztályok részletes menetrendje.

Az erőlisták várható publikálási ideje 2016. október 3. hétfő, addig a csapatvezetők csak saját csapatuk példányait kapják kézhez.

OKJ-s sakkoktató képzés

Kedves Sakkbarátok!

Az idei, 2016/17-es tanévben is indul sakkoktató képzésünk a Budapesti Sportszövetségek Uniója szervezésében, melyről bővebb információkat, többek között a gyakorlati rész teljes tematikáját honlapunkon, a http://sakkpalanta.hu/sakkoktatas/sakkoktato-kepzes/ menüpontunk alatt találnak.

Várjuk a sakk tanítása iránt érdeklődők jelentkezését!

A jelentkezési határidő októberig meghosszabbításra került.

Gál Tamás

Budapesti felnőtt csapatbajnokság sorsolása

Lezajlott a Budapesti Felnőtt Csapatbajnokságok sorsolása. Egyelőre csak a kereszttáblák tekinthetők meg, a részletes menetrend és a címjegyzékek a jövő héten kerülnek fel a honlapra.

A Szén csoport rájátszását a tavalyihoz hasonló módon bonyolítjuk le, az alábbi párosítások szerint (a számok az alapszakaszban elért csoporthelyezést jelentik):

8. forduló: A1-B1 A2-B2 A3-B3 A4-B4
9. forduló: B2-A1 B1-A2 B4-A3 B3-A4
10. forduló: A1-B3 A2-B4 A3-B1 A4-B2
11. forduló: B4-A1 B3-A2 B2-A3 B1-A4

Az “alsóház” párosítása:

8. forduló: A5-B5 A6-B6 A7-B7 A8-B8
9. forduló: B6-A5 B5-A6 B7-A8 B8-A7
10. forduló: A5-B7 A7-B5 A8-B6 A6-B8
11. forduló: B7-A6 B6-A7 B5-A8 B8-A5

I. osztály Lilienthal Andor csoport 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
1. BEAC II 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 1
2. Újpesti KSE I 2 4 5 6 7 8 9 10 11 1 3
3. Mattolda SSC I 3 4 6 7 8 9 10 11 1 2 5
4. Tabáni Spartacus II 4 5 6 8 9 10 11 1 2 3 7
5. Vasas SC II 5 6 7 8 10 11 1 2 3 4 9
6. Fabulon-Lombik 6 7 8 9 10 1 2 3 4 5 11
7. Sirály I 7 8 9 10 11 1 3 4 5 6 2
8. Barcza GSC I 8 9 10 11 1 2 3 5 6 7 4
9. Palota Sakk I 9 10 11 1 2 3 4 5 7 8 6
10. Pénzügyőr SE III 10 11 1 2 3 4 5 6 7 9 8
11. MTK Budapest III 11 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
12. SENSE I 1 3 5 7 9 11 2 4 6 8 10
II. osztály Bilek István csoport 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12.
1. BEAC III 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 1
2. Sárkány DSE II 2 4 5 6 7 8 9 10 11 1 3
3. Mattolda SSC II 3 4 6 7 8 9 10 11 1 2 5
4. Aquaréna KSC III 4 5 6 8 9 10 11 1 2 3 7
5. Törekvés SE 5 6 7 8 10 11 1 2 3 4 9
6. SENSE II 6 7 8 9 10 1 2 3 4 5 11
7. Pestszentlőrinc II 7 8 9 10 11 1 3 4 5 6 2
8. Barcza GSC II 8 9 10 11 1 2 3 5 6 7 4
9. HÜSI SC II 9 10 11 1 2 3 4 5 7 8 6
10. A. Láng MKKE 10 11 1 2 3 4 5 6 7 9 8
11. MTK Budapest IV 11 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
12. Csepeli TK 1 3 5 7 9 11 2 4 6 8 10
III. osztály Szén József “A” csoport 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
1. ATTE-ARISZ 2 3 4 5 6 7 1
2. Sárkány DSE III 2 4 5 6 7 1 3
3. Palota Sakk II 3 4 6 7 1 2 5
4. MTK Budapest V 4 5 6 1 2 3 7
5. Rákosliget 5 6 7 1 3 4 2
6. MLTC II 6 7 1 2 3 5 4
7. Aquaréna KSC IV 7 1 2 3 4 5 6
8. Pénzügyőr SE IV 1 3 5 7 2 4 6
III. osztály Szén József “B” csoport 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
1. Sirály II 2 3 4 5 6 7 1
2. Újpesti KSE II 2 4 5 6 7 1 3
3. Aquaréna KSC V 3 4 6 7 1 2 5
4. Honvéd ASE III 4 5 6 1 2 3 7
5. BEAC IV 5 6 7 1 3 4 2
6. Barcza GSC III 6 7 1 2 3 5 4
7. HÜSI SC III 7 1 2 3 4 5 6
8. Pestszentimre 1 3 5 7 2 4 6

A Budapesti Felnőtt Csapatbajnokságok csoportbeosztása, lebonyolítása

Tisztelt Sporttársak!

A nevezési határidőre beérkezett nevezések ismeretében a Budapesti Sakkszövetség elnöksége az alábbi határozatokat hozta a bajnoki osztályok feltöltésével, illetve a III. osztály lebonyolításával kapcsolatban:

  • Az I. osztály 12 csapatosra történő feltöltése érdekében a bajnokságba meghívót kapott a Tabáni Spartacus SE II. csapata, akik éltek is a lehetőséggel.
  • A II. osztály 12 csapatosra történő feltöltése érdekében a bajnokságba meghívót kapott a Mattolda-SSC II. csapata, akik éltek is a lehetőséggel.
  • A III. osztály (16 csapat) lebonyolítása a tavalyihoz hasonló módon, alsó-felsőházas szisztéma szerint történik. A bajnokság első felében az elnökség által létrehozott csoportbeosztás szerint 7 fordulós körmérkőzést játszik egymással 8-8 csapat, majd az egyes csoportok legjobb 4 csapata a felső-, a többiek az alsóházban folytatják, és mérkőznek meg a másik csoport hasonló helyen végzett csapataival (4 forduló). Megjegyzés: a versenykiírás 6.5.4-es pontja módosult, eszerint kell eljárni az utolsó 4 fordulóban.

    A csoport: AKSC IV, Sárkány DSE III, MLTC II, MTK V, Pénzügyőr SE IV, ATTE-ARISZ, Rákosliget, Palota Sakk II
    B csoport: AKSC V, Pestszentimre, HASE III, BEAC IV, ÚKSE II, BGSC III, HÜSI III, Sirály II

 

A csapatvezetőket szeretettel várjuk szeptember 16-án a sorsoláson!

Edzőt, iskolai sakkoktatót és játékosokat keres a HÜSI SC

Keresünk:

a) Edzőt – magasabb minősítésű sakkozóinkhoz.

b) Sakkoktatót – gyakorlattal, jó pedagógiai érzékkel, az egyesületünk szervezésében több iskolában folyó sakkoktatáshoz.

c) Játékosokat – szívesen látunk sportkörünkben új játékosokat is, kortól, nemtől és minősítéstől függetlenül, akiknek játéklehetőséget biztosítunk a játékerő függvényében NB I/B-s, Budapest II. vagy Budapest III. osztályú csapatainkban.

Érdeklődés Valis János sportegyesületi elnöknél: husi.sc@gmail.com vagy +36 20 9343066.

VII. Sárkány-Aranytíz Nemzetközi Mesterverseny és VI. Budapest Open

Kedves Sakkbarátok!
2016. augusztus 19-28. között a Budapesti Sakkszövetség az Aranytíz Kultúrházzal és a Sárkány Diáksport Egyesülettel közösen megrendezi a VII. Sárkány-Aranytíz Nemzetközi Mesterversenyt és VI. Budapest Opent.
A versenykiírások megtalálhatóak a http://verseny.sarkanydse.hu oldalon.
Teljes versenykiírás:
A honlapon a megfelelő menüpontban angolul, németül és oroszul is elérhető a verenykiírás.
A 2016-os nagymesterverseny résztvevőinek névsora (egy játékos még hiányzik):
Előnevezők listája az Open versenyre:
Open B (U1700):
Villám:
A versenyen egy ifjúsági rapidversenyt és — elegendő jelentkező esetén — egy szimultánt is tartunk majd.
Nevezni a tournament@bssz.hu oldalon lehet, illetve Nádasi Balázsnál facebookon és a 06/70/3785328-as telefonszámon.
Előre is jó játékot kívánunk!