Közlemények

Tisztelt Sporttársak!

A Budapesti Sakkszövetség weboldala kritikus technikai probléma után még nem állt teljesen helyre, helyenként probléma van a weboldal és az adatbázis közötti kapcsolatban, így jelen pillanatban egyebek között az erőlisták sem jeleníthetők meg. A probléma megoldásán dolgozunk, addig is azt kérem azoktól a csapatvezetőktől, akiknek nincs lementett/kinyomtatott erőlistája, hogy emailben kérjék el tőlem csapataik aktuális erőlistáját (akik a héten kértek változtatást, automatikusan meg fogják kapni a módosításokat követően).

A BSSZ vasárnapi online elnökségi üléséről két határozat eredményét is megosztom:

  1. A Budapesti Felnőtt Csapatbajnokság most vasárnapi, 2022. március 6-i  fordulójától már nem kötelező a maszkviselés a játékosok és versenybírók számára. Természetesen az elnökség továbbra is erősen ajánlja a maszkviselést a résztvevők egészségének megóvása érdekében, illetve külön kérik a csapatvezetőket, hogy általuk tudottan beteg játékost ne állítsanak be a csapatukba.
  2. A BSSZ elnöksége jóváhagyta a budapesti Diákolimpiai döntők időpontját. Ezek a következők lesznek:
    2022. március 19. Versenyzői egyéni kategória – a nevezési határidő várhatóan március 14. lesz
    2022. április 9. Csapat
    2022. április 23. Nyílt és amatőr egyéni kategória (22-én pótdöntő)

2 thoughts on “Közlemények

  1. Üdvözlöm!
    2022. március 19. Versenyzői egyéni kategória – a nevezési határidő várhatóan március 14. lesz – sajnos a 14-e munkaszüneti nap, nem tudjuk elküldeni a nevezést.

    • Mivel a versenyzői egyéni kategória számára nincs selejtező, ezért korábban is be lehet nevezni, nem szükséges megvárni a határidőt.
      A BSSZ felületén bárki benevezheti a gyerekeket, nincs tanári kódhoz vagy regisztrációhoz kötve, így nem látom okát, hogy otthonról miért ne tudna akár egy szülő elküldeni egy nevezést, ha már mindenképpen az utolsó napra akarja hagyni.

Leave a Reply to Rábai Judit Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>