Budapesti ifi CsB Hivatalos osztály igényfelmérés

A Budapesti Sakkszövetség elnöksége úgy határozott, hogy kísérletet tesz a Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokság Hivatalos osztályának megrendezésére. A bajnokság az előzetes tervek szerint még 2022-ben lezajlana, 3-4 hétvégén, 7 forduló alatt.

A potenciális résztvevő csapatok vezetőit (akiknek a budapesti felnőtt erőlistáján legalább 5 ifjúsági játékos szerepel) emailben is megkeressük, az esetleges további érdeklődőket kérjük, hogy a gyomber.tamas@bssz.hu email címen jelezzék részvételi szándékukat legkésőbb 2022. október 14-én.

1 thought on “Budapesti ifi CsB Hivatalos osztály igényfelmérés

  1. Budapesti Sakkszövetség elnöksége részére

    Tisztelt Elnökség!

    Üdvözlöm a Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokság Hivatalos osztályának megrendezésére irányuló kísérletet. A lebonyolítás tervezett módját azonban elhibázottnak tartom, mivel a 3-4 napos program nem helyettesíti a rendszeres játéklehetőséget, és vélhetően nem ad ad módot komoly, legalább 90 perc + 30” gondolkodási idejű játszmákra.

    A potenciális résztvevők tájékoztatása sem megfelelő, mert illett volna közzétenni a verseny tervezett főbb szakmai jellemzőit (csapatok táblaszáma, összetétele, gondolkodási idő stb.). Kíváncsi lennék arra is, hogyan képzelnek egy-egy napon kettő vagy több fordulót lebonyolítani standard gondolkodási idő mellett. A csapatvezetők és a gyerekek, valamint az őket kísérő szülők feladata ebben az esetben ugyanis lényegesen különbözik attól, amivel a rapid amatőr csapatbajnokságnál kellett szembenézniük.

    Érthetetlennek tartom azt is, hogy miért kell a versenyt még ebben az évben lezavarni. Egy 7 vagy 9 napos, a teljes szezonon áthúzódó, komoly csapatbajnokság megszervezésére lenne szükség.

    Mindazonáltal a HÜSI SC nem zárja ki, hogy a konkrét feltételek ismeretében nevezzen az ifi csapatbajnokságra. A (részben) ismertetett tervezetet azonban csak egy távolról sem kielégítő, gyenge pótmegoldásnak tartom. A kétségtelenül nehéz külső helyzet ellenére ténylegesen jobbító, és nem látszatmegoldásokat várok el az elnökségtől! (Ha már elvállalták ezt a funkciót.)

    Üdvözlettel:
    Valis János
    HÜSI SC

Leave a Reply to Valis János Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>