Bp. III. osztály, Szén csoport rájátszása

Tisztelt Csapatvezetők!

A Budapesti Sakkszövetség Versenybírósága a 2013/14-es felnőtt Budapest Bajnokság III. osztálya (Szén csoport) rájátszásának lebonyolítási rendjét az alábbiakban határozza meg.

A 9 fordulós, körmérkőzéses rendszerű alapszakaszt követően a bajnokság 1-2. helyén végzett csapatok kétfordulós, oda-visszavágós rájátszással döntik el a bajnoki cím, miként a további helyezettek (3-4., 5-6., 7-8., 9-10.) a végső helyezések sorsát.

A rájátszás első fordulója 2014. március 30-án, a második forduló 2014. április 6-án, egyaránt 10 órai kezdéssel kerül megrendezésre. Az első forduló pályaválasztója az alapszakaszban hátrébb végzett csapat, a visszavágóé pedig a másik fél.

Amennyiben két, a rájátszásban egymás ellen játszó csapat fel kívánja cserélni a pályaválasztói jogot, ezt közös megegyezéssel megtehetik, ez esetben a BSSz irodavezetőjét és versenybíróságát írásban mindkét fél köteles legkésőbb 2014. március 15-ig értesíteni.

Az oda-visszavágós mérkőzés végeredményét a két fordulóban a táblán elért eredmények összesített pontszáma adja. A rájátszás eredményébe az alapszakaszban elért pontok nem számítanak be, azonban összesített döntetlen esetén az a csapat a rájátszás győztese, amely az alapszakaszban előrébb végzett.

A rájátszásra a Felnőtt Csapatbajnokságra érvényes hivatalos versenykiírás szabályai vonatkoznak.

Üdvözlettel,
a BSSz Versenybírósága

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>