Tájékoztató a diákolimpiai rendszerrel kapcsolatos változásokról

Kerületi sportfelelősök és versenyszervezők figyelmébe

Tisztelt Sporttársak!

Bár a budapesti diákolimpiai döntők versenykiírása még nem készült el, közkívánatra honlapunk hírfolyamán is publikálom a Magyar Sakkszövetség által már kiadott diákolimpiai versenykiírás az elmúlt évekhez képest bekövetkezett két legfontosabb változását:

1) Az I-II. korcsoportos fiú csapatok az elmúlt évekkel ellentétben nem 3, hanem 4 főből állnak.

2) Az idei évtől az egyéni versenyszámban külön versenyeznek az értékszámos és az értékszám nélküli játékosok (az adott kerületi verseny nevezési határidején érvényben lévő FIDE lista alapján). Az értékszámmal rendelkező játékosok számára kerületi/budapesti elődöntőt nem kell rendezni, ők közvetlenül az országos döntőre nevezhetnek. Az értékszám nélküli versenyzők a megszokott rendszerben, kerületi és budapesti selejtezőket követően nyerhetnek jogosultságot az országos döntőn való indulásra.

A várhatóan még decemberben elkészülő budapesti (elő)döntők kiírása követni fogja az országos kiírásban foglaltakat. Ez utóbbi dokumentum megtekinthető a Magyar Sakkszövetség és a Magyar Diáksport Szövetség honlapján a linkek segítségével.

Ezúton is kérem a kerületi versenyek szervezőit, hogy a kiírások és jegyzőkönyvek info@bssz.hu vagy gyomber.tamas@bssz.hu email címre küldésével segítsék a budapesti verseny szervezését!

Gyömbér Tamás
BSSZ irodavezető

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>