SzSVBK 6. közlemény

A Szenior Sakk Versenybírók Klubjának 6. számú közleménye

- Nyílt tematikus klubfoglalkozás

- A szépkorúak szabad(idős) napközis sakkozási lehetősége

- Szépkorúak szabad(idős) sakkversenye

témakörökben letölthető és megtekinthető ezen a linken.

A versenyhelyszín helyrajza – emlékeztetőül – megnézhető itt.

Budapest, 2013. január

Szenior Sakk Versenybírók Klubja

A Budavári Sakk Kupával folytatódik a Budapest Gyermek Rapid Grand Prix

A versenysorozat ötödik állomása patinás helyen, a Budavári Polgármesteri Hivatal századokat idéző aulájában (I. kerület, Kapisztrán tér 1.) kerül megrendezésre január 19-én, szombaton.

A nevezők öt csoportba lesznek beosztva, és csoportonként hét-hétfordulós svájci rendszerű versenyen mérik össze tudásukat. Mindenki gyűjthet “HURRÁ”-pontokat, a legjobbak persze kupát, érmet és tárgydíjat is nyernek.

A kezdési időpont 9.30 óra, ám az egy órával előtte megkezdődő helyszíni regisztációval mindenkinek (főleg a helyszínen nevezőknek) igyekeznie kell, mert a szervezők csak az első száz jelentkező nevezését tudják elfogadni a terem befogadóképessége miatt.

További részletekről a versenykiírásból itt lehet tájékozódni.

Budapesti diákolimpia döntők 2012/2013

Tisztelt Sporttársak!

A megfelelő menüpontba felkerültek az idei budapesti diákolimpia döntők és pótdöntők versenykiírásai. Az online nevezési felület 2013. február 1-jén aktivizálódik.
A kerületi diákolimpiák eredményeit hamarosan folyamatosan frissítve feltöltjük, egyúttal kérjük a tisztelt szervezőket, hogy a lezajlott, vagy a szervezés alatt álló versenyek kiírását és/vagy eredményeit szíveskedjenek e-mailben elküldeni az info@bssz.hu címre a gördülékeny információáramlás elősegítése érdekében!

Azokban a kerületekben, ahol az oktatási strukturális átalakítások miatt nehézségekbe ütközik a diákolimpiák megrendezése, a Budapesti Sakkszövetség segítséget nyújt a szervezésben.

Erőlisták újraérvényesítése

Tisztelt Csapatvezető Sporttársak!

Ne felejtsék el, hogy a budapesti erőlisták újraérvényesítési határideje 2013. január 14. hétfő! Az NB-s csapatok versenyengedély-kiváltási határideje ugyan tavaly december 7-e volt, mégis több csapat nem tett eleget ennek a kötelezettségének a megadott határidőre.

Az idei első felnőtt csapatbajnoki forduló 2013. január 20-án lesz, ott már csak a 2013. évre újraérvényesített erőlistával lehet leülni, természetesen 2013-as versenyengedéllyel rendelkező játékosokkal.

Budapesti Sakkozásért-díj átadó ünnepség és karácsonyi schnellverseny

Tisztelt Sporttársak!

Ma este népes közönség előtt (a díjátadót karácsonyi schnellverseny előzte meg) Révész Máriusz, a Budapesti Sakkszövetség elnöke átadta az idei Budapesti Sakkozásért-díjakat.

A kitüntetettek sorát Lengyel Levente nemzetközi nagymester nyitotta. Ő évtizedeken át az MTK-(VM) sakkozója volt, ahol ötször szerzett magyar csapatbajnoki címet, és a vezetőedzői posztot is betöltötte, amiért 1983-ban mesteredzői kitüntetést kapott. Emellett Portisch Lajos szekundánsaként is tevékenykedett. A magyar válogatott oszlopos tagjaként hat olimpián vett részt, és részese volt a havannai (1966) bronz- és a siegeni (1970) ezüstérem megszerzésének, valamint egy Európa-bajnoki 2. és két 3. hely kiharcolásának is. Tucatnyi magyar bajnoki döntőben szerepelt, 1962-ben Budapest-bajnok volt.

Nyulász János, a Törekvés sakkszakosztályának elnöke vehette át másodiknak az emlékplakettet, aki 1986 óta irányítja a csapatot. Az addig hol kieső, hol feljutó csapat 1991-ben bronzérmet szerzett az NB I-ben, és Moszkvában a Petroszjan Sakk Klub ellen BEK mérkőzést játszhatott. A további években is erős NB I-es csapat maradt a Törekvés, egészen 1997-ig. A támogatások csökkenése miatt 1998-tól a Törekvés a Budapesti sakk csapatbajnokságban szerepel. Éveken keresztül a magyar sakkélet egyik legkomolyabb versenye volt a Kőbánya Kupa, amelyen külföldi nagymesterek sora ült asztalhoz. Ennek fő szervezője, koordinátora is Nyulász János volt. Több alkalommal biztosított igen jelentős összegeket eszközbeszerzésre, csapattagok versenyeztetésére, edzők honorálására. Az utóbbi években a Sakkszakosztály elnökeként biztosítja a sakkcsapat működéséhez a helyiséget, eszközöket. Lehetőséget ad a Törekvés Értékszámszerző Sakkversenyek lebonyolítására. Jelentős szerepet vállalt abban, hogy az utóbbi két évben a Budapesti Sakkszövetség a Törekvés Művelődési Központban rendezheti meg az Ifjúsági Csapatbajnokságot, a MSSZ pedig a Regionális Sakkiskola foglalkozásait.

Szefcsek Gábor kapta a harmadik plakettet, aki napjaink egyik legidősebb és legrégebben tevékenykedő versenybírója. A Sörgyár, a MOM, majd a Honvéd játékosa volt. A Honvédnál töltött 15 éve alatt csapat-, majd szakosztályvezető lett. A szakosztály feldarabolódásakor az ő irányítása alá került a Honvéd-Petőfi csapata, melynek felbomlásakor szinte teljes gárdája a MALÉV szakosztályához került, ahol Szefcsek Gábor szintén intéző lett. A MALÉV sakkszakosztályának megszűnése után a Törekvés csapatvezetője lett, szervezői pályafutását ott fejezte be. Az 1970-es évek óta bíráskodik, országos versenybírói minősítést szerzett. Napjaink egyik legaktívabb csapatbajnoki versenybírója, emellett a Budapesti Sakkszövetség bíróküldője több mint 10 éve. Munkájával rengeteget segíti a BSSZ operatív működését.

A díjak átadása előtt egy hétfordulós villámversenyen csaptak össze a BSSZ csapatvezetői, versenybírói és aktivistái, viszonylag népes érdeklődő sakkozócsoporttal kiegészítve. A 38 fős verseny végeredménye és a fordulónkénti eredmények a linkek segítségével megtekinthetők, Mincsovics Miklós 7/6 ponttal elért első helyéhez gratulálunk.

Meghívó a II. Kovács Ernő emlékversenyre és a Budapesti Sakkozásért-díj 2012. évi átadó ünnepségére

A Budapesti Sakkszövetség elnöksége tisztelettel meghívja a

II. Kovács Ernő emlékversenyre és a

2012. évi Budapesti Sakkozásért-díj átadó ünnepségére

– a Budapesti Sakkszövetség aktivistáit (versenybírók, diákolimpiai kapcsolattartók, munkatársak);
– a budapesti sakkcsapatok csapatvezetőit;
– további minden kedves érdeklődőt

2012. december 20. csütörtöki napra, a Magyar Sakkszövetség versenyhelyiségébe (1055 Falk Miksa u. 10. II. em.).

Tervezett program:

17,00-ig beérkezés, regisztráció;
17,00-18,30 között 7 fordulós villámverseny;
18,30-tól eredményhirdetés, díjátadó, a Budapesti Sakkozásért-díjak átadása és a díjazottak méltatása;
19 órától kötetlen beszélgetés.

A villámversenyre a nevezés az aktivisták és a csapatvezetők részére ingyenes, mindenki más számára 500 forint, mely tartalmazza az üdítő és a szendvics árát is.

Megtisztelő jelenlétére számítunk:

BSSZ elnökség

4. Karácsonyi Open, 2012. december 27-30.

Tisztelt Sporttársak!

Idén negyedik alkalommal rendezzük meg Karácsony és Újév között a Budapesti Sakkszövetségnek is otthont adó Curia utcai székházban a Karácsonyi Opent.
Mondhatjuk, hogy most már a hagyományoknak megfelelően 90-90 perces gondolkodási időbeosztással, a gyorsított játszmabefejezés (QPF) szabályai szerint, 7 fordulón át mérkőzhetnek meg egymással a két ünnep között a lelkes 2200 élő pont alatti sakkozók egy jó hangulatú évzáró verseny keretein belül. A regisztráció 27-én 12:30-ig tart, az első forduló 13-16 óra között zajlik le, míg a hátralévő három versenynapon 2-2 fordulót rendezünk 9-12, illetve 13-16 óra között.
A nevezési díjakból idén is jár az 1000 forint kedvezmény a budapesti csapatbajnoki rendszerben résztvevő egyesületek játékosai számára, a csapat felhasználható keretének erejéig. Ezt a listát a http://bssz.hu/lista/versenytam20121208.txt webcímen lehet megtekinteni. 500 forinttal olcsóbban nevezhetnek a nők, ifjúsági korúak, nyugdíjasok, fogyatékkal élők, illetve a munkanélküliek. További 10% kedvezmény jár a sakkozó Budapest-bérlet tulajdonosoknak.
További információk a versenykiírásban találhatók, nevezni az info@bssz.hu email címen, illetve a (30) 435-2142-es telefonszámon lehet.

Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!

Budapesti Felnőtt CsB 5. forduló gyorsjelentése

I. osztály, Lilienthal csoport
Tabáni Spartacus – Újpesti KSE 7:5
SENSE I – REAC SISE 6:6
Barcza GSC I – Sárkány DSE II 5:7
HASE – Fabulon 6:6
RAC I – Pénzügyőr SE III 6,5:5,5
BEAC III – Vasas SC II 8:4

II. osztály, Bilek csoport
Pestszentlőrinc – Törekvés 7:5
Siketek SC – Rákosliget 9,5:2,5
Barcza GSC II – Sárkány DSE III 6,5:5,5
MLTC III – Csepeli TK 8,5:3,5
Sirály I – A. Láng MKKE 5,5:6,5
BEAC IV – HÜSI SC II 6:6

A Sirály I csapata idénybeli 3. kontumálásáért 2 büntetőpontot kap.

III. osztály, Szén csoport
Kőbánya SC II – Sirály II 11,5:0,5
ATTE-ARIS – Pestszentimre 6:6
Barcza GSC III – Sárkány DSE IV 9:3
RAC II – SENSE II 8,5:2,5
BEAC V – HÜSI SC III 11,5:0,5
MLTC IV szabad

A Sirály II csapatától 2 kontumálás miatt 4 büntetőpont levonásra kerül.
A RAC II csapata idénybeli 3. kontumálásáért 2 büntetőpontot kap.

A táblánkénti eredmények folyamatosan frissítve megtekinthetők a Csapatbajnokság 2012./Eredmények menüpontban.