Budapesti Diákolimpia versenykiírások

Kedves Diáksakkozók, Tanárok!

Felkerültek a honlapra a 2019/20. tanévi budapesti Diákolimpia szakmai kiírásai. A helyszínek később kerülnek ismertetésre.
A nevezési felület még nem aktív, január 15-én nyílik meg.
Tekintettel az országos döntők nevezési határidejeire, az előzetesen tervezett versenysorrenden módosítani voltunk kénytelenek, és az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben a csapatverseny lesz az első, az egyéni Amatőr a második, a Versenyzői és a Nyílt kategória pedig a harmadik verseny februárban.
A legfontosabb változásokra ismét szeretném felhívni mindenkinek a figyelmét:

  • Az I. és II. korcsoportosok versenyében nincs értékszám szerinti bontás, nyílt versenyen korcsoport és nemenkénti bontásban mindenki együtt játszik.
  • A 2018/19-es tanévben amatőr vagy értékszámos kategóriában országos döntős I-II. korcsoportos versenyzők, amennyiben nem váltottak korcsoportot, jogosultak közvetlenül a nyílt budapesti versenyre nevezni. A többieknek kerületi selejtezőt kell játszaniuk. A tavalyi országos bajnokok – amennyiben nem váltottak korcsoportot – természetesen az eddigi gyakorlatnak megfelelően közvetlenül az országos döntőre nevezhetnek.
  • I. és II. korcsoportban a kerületi 2. és 3. helyezettek is jogosultak pótdöntőre nevezni.
  • Azok a versenyzők, akiket tanáruk nem regisztrált a http://www.mdsz.hu/diakolimpia/nevezes/ hivatalos Diákolimpia nevezési felületen IS, nem vehetnek részt a budapesti versenyen, függetlenül az egyéb jogosultsági feltételek teljesülésétől!
  • Kerületi versenyeken is kötelező a sakkóra használata, minimum 2×10 perces gondolkodási idő biztosításával!

A versenyek további paraméterei nem változtak az elmúlt évekhez képest.

Budapesti Felnőtt Csapatbajnokság, 5. forduló

I. osztály, Lilienthal csoport

Vasas SC II – Lombik-Fabulon 2:10
MTK Budapest III – Újpesti KSE I 7,5:4,5
Palota Sakk I – Sirály SE I 2,5:9,5
SENSE I – Tabáni Spartacus II 8:4
BEAC II – Morihana PSE III 7:5
Barcza GSC I – Aquaréna KSC III 10:2

II. osztály, Bilek csoport

Mattolda SSC I – Hóbagoly SK 6,5:5,5
MTK Budapest IV – Csepeli TK I 8:4
Pestszentlőrinc II – Sirály SE II 5,5:6,5
A. Láng MKKE – HÜSI SC II 3,5:8,5
Sárkány DSE II – TFSE 7:5
Barcza GSC II – Törekvés SE 8,5:3,5

III. osztály, Szén csoport

MTK Budapest V – Újpesti KSE II 6:6
HÜSI SC III – Sárkány DSE III 4:8
Sirály SE III – Morihana PSE IV 3:9
Csepeli TK II – Pestszentimre 3:9

Mattolda SSC II – Palota Sakk II 10:2
SENSE II – ART 3F SE 3:9
BEAC III – Rákosliget 6,5:5,5
Barcza GSC III – Aquaréna KSC IV 5,5:6,5

A Mattolda SSC II. csapata a 3. táblán szezonbeli 6. kontumálását követte el, a csapat 3 büntetőpontot kapott.
A Palota Sakk II. csapata szezonbeli 3. kontumálásáért 2 büntetőpontot kapott.
A BEAC III. csapata szezonbeli 3. és 4. kontumálásáért 4 büntetőpontot kapott.

Budapesti felnőtt csapatbajnokság, 4. forduló

I. osztály, Lilienthal csoport

Lombik-Fabulon – Barcza GSC I 8,5:3,5
Aquaréna KSC III – BEAC II 4,5:7,5
Morihana PSE III – SENSE I 7,5:4,5
Tabáni Spartacus II – Palota Sakk I 6:6
Sirály SE I – MTK Budapest III 4,5:7,5
Újpesti KSE I – Vasas SC II 6:6

II. osztály, Bilek csoport

Hóbagoly SK – Barcza GSC II 9:3
Törekvés SE – Sárkány DSE II 5,5:6,5
TFSE – A. Láng MKKE 7:5
HÜSI SC II – Pestszentlőrinc II 8:4
Sirály SE II – MTK Budapest IV 8:4
Csepeli TK I – Mattolda SSC I 5:7

A Csepeli TK az 1. táblán kontumált, 1 büntetőpontot kapott.

III. osztály, Szén csoport

Pestszentimre – Sirály SE III 4,5:7,5
Morihana PSE IV – HÜSI SC III 8:4
Sárkány DSE III – MTK Budapest V 6:6
Újpesti KSE II – ATTE-ARISZ 6:6

Palota Sakk II – Barcza GSC III 6:6
Aquaréna KSC IV – BEAC III 2,5:9,5
Rákosliget – SENSE II 8:4
ART 3F SE – Mattolda SSC II 6,5:5,5

A Mattolda SSC II. csapata a 2. táblán szezonbeli 5. kontumálását követte el. A csapat 3 büntetőpontot kapott.

XI. Karácsonyi Open

A Budapesti Sakkszövetség idén 11. alkalommal rendezi meg hagyományos versenyét, a Karácsonyi Opent a két ünnep között.

A szokásoktól eltérően nem a Curia utcai sportszékház, hanem a Magyar Sakkszövetség ad otthont a tornának, így a versenyzői létszám egy kicsivel limitáltabb lesz az elmúlt évekhez képest, 90 helyett 80 főt tudunk fogadni a két csoportban.

Az A csoportban való induláshoz legalább 1600 FIDE élő szükséges, míg a B csoportban 1699 a felső korlát.

A versenykiírás megtekinthető ezen a linken.

Szeretettel várunk mindenkit egy sportszerű, jó hangulatú évzáró versenyre!

 

Diákolimpia változások

Tisztelt Sporttársak!

Ugyan a Magyar Diáksport Szövetséggel a szerződéskötés a jövő héten fog megtörténni, a Diákolimpia 2019/20-as szakmai versenykiírása pedig ennek megfelelően legalább 2-3 hét múlva várható, a két legfontosabb változásról mindenképpen tájékoztatni szeretném az érintetteket – különös tekintettel a városi, illetve budapesti kerületi szervezőket. Az Ifjúsági Bizottság javaslatait az MSSZ elnöksége jóváhagyta az alábbi kérdésekben:

  • Egyéni I. és II. korcsoportokban nem lesz külön versenyzői és amatőr kategória, egyetlen nyílt versenyen játszik mindenki. A selejtezők az eddigi Amatőr kategóriának megfelelően a legalsó szinten kezdődnek. Az országos döntő az értékszámos kategóriákkal egy időben és helyszínen kerül megrendezésre.
  • Mivel az értékszámos Diákolimpia országos döntőjének eredményei (és az I-II. nyílt csoportok) beleszámítanak a korcsoportos bajnoki döntő résztvevőit meghatározó Grand Prix pontszámba, a megyei versenyekről kategóriánként az 1-3. helyezettek jutnak tovább, Budapestről az 1-5. helyezettek.

Az előzetes tervekkel ellentétben NEM változnak a korcsoportok, azaz az általános diákolimpiai kiírásban szereplő születési dátumok szerint zajlanak a versenyek.
Nem változnak továbbá a III-VI. korcsoportosok számára megrendezett Amatőr Diákolimpia, valamint a Csapat Diákolimpia paraméterei sem.

Külön felhívnám minden versenyző figyelmét, hogy az MDSZ nagyobb figyelmet fordít a nevezések vizsgálatára, mint az elmúlt években, így azok a versenyzők, akiket tanáruk nem nevez a diakolimpia.hu saját felületén IS, nem vehetnek részt a megyei (budapesti) és országos fordulókon jogosultság esetén sem.

KIEGÉSZÍTÉS!

A 2018/19-es tanévben amatőr vagy értékszámos kategóriában országos döntős I-II. korcsoportos versenyzők, amennyiben nem váltottak korcsoportot, jogosultak közvetlenül a budapesti versenyre nevezni. Amennyiben egy ilyen versenyző elindul a kerületi versenyen, lemond automatikus továbbjutási jogáról, egyben az adott kerületben a kategória 2. helyezett versenyzője is továbbjut a budapesti versenyre. Ez nem adódik össze több ilyen versenyző indulása esetén, azaz 2, 3, stb. eredetileg alanyi jogosult versenyző kerületi indulása esetén is csak 2 továbbjutó lesz az adott kategóriában.

Budapesti felnőtt csapatbajnokság, 3. forduló

I. osztály, Lilienthal csoport

Újpesti KSE I – Lombik-Fabulon 4,5:7,5
Vasas SC II – Sirály SE I 3,5:8,5
MTK Budapest III – Tabáni Spartacus II 8,5:3,5
Palota Sakk I – Morihana PSE III 4:8
SENSE I – Aquaréna KSC III 7:5
BEAC II – Barcza GSC I 4:8

II. osztály, Bilek csoport

Csepeli TK I – Hóbagoly SK 8,5:3,5
Mattolda SSC I – Sirály SE II 7:5
MTK Budapest IV – HÜSI SC II 2,5:9,5
Pestszentlőrinc II – TFSE 5,5:6,5
A. Láng MKKE – Törekvés SE 5,5:6,5
Sárkány DSE II – Barcza GSC II 4,5:7,5

III. osztály, Szén csoport

ATTE-ARISZ – Sárkány DSE III 5:7
MTK Budapest V – Morihana PSE IV 5,5:6,5
HÜSI SC III – Pestszentimre 3:9
Sirály SE III – Csepeli TK II 5,5:6,5

ART 3F SE – Palota Sakk II 9:3
Mattolda SSC II – Rákosliget 4:8
SENSE II – Aquaréna KSC IV 6,5:5,5
BEAC III – Barcza GSC III 6,5:5,5

Budapesti Csapatbajnokság 2. forduló csapateredmények

I. osztály, Lilienthal csoport

Lombik-Fabulon – BEAC II 5,5:6,5
Barcza GSC I – SENSE I 9,5:2,5
Aquaréna KSC III – Palota Sakk I 10:2
Pénzügyőr SE III – MTK Budapest III 6,5:5,5
Tabáni Spartacus II – Vasas SC II 5:7
Sirály SE I – Újpesti KSE I 11:1

II. osztály, Bilek csoport

Hóbagoly SK – Sárkány DSE II 4,5:7,5
Barcza GSC II – A. Láng MKKE 5:7
Törekvés SE – Pestszentlőrinc II 5:7
TFSE – MTK Budapest IV 3:9
HÜSI SC II – Mattolda SSC I 3:9
Sirály SE II – Csepeli TK I 6,5:5,5

III. osztály, Szén csoport

Csepeli TK II – HÜSI SC III 1,5:10,5
Pestszentimre – MTK Budapest V 4,5:7,5
Pénzügyőr SE IV – ATTE-ARISZ 9:3
Sárkány DSE III – Újpesti KSE II 7,5:4,5

Palota Sakk II – BEAC III 2,5:9,5
Barcza GSC III – SENSE II 4:8
Aquaréna KSC IV – Mattolda SSC II 10,5:1,5
Rákosliget – ART 3F SE 5,5:6,5

A Mattolda SSC II négy táblán kontumált, 4 büntetőpontot kapott. Az első tábla kontumálásáért további 1 pont levonásra került a csapattól.
A Versenybíróság további 1 büntetőpontot rótt ki az MSSC II. csapatára Zoltán Lajos egyesületének egyidejűleg két csapatának összeállításában való szerepeltetése miatt.

Budapesti Felnőtt Csapatbajnokság 1. forduló

I. osztály, Lilienthal csoport

Sirály SE I – Lombik-Fabulon 7,5:4,5
Újpesti KSE I – Tabáni Spartacus II 3,5:8,5
Vasas SC II – Pénzügyőr SE III 2,5:9,5
MTK Budapest III – Aquaréna KSC III 9:3
Palota Sakk I – Barcza GSC I 3,5:8,5
SENSE I – BEAC II 6:6

II. osztály, Bilek csoport

Sirály SE II – Hóbagoly SK 8:4
Csepeli TK I – HÜSI SC II 6,5:5,5
Mattolda SSC I – TFSE 7:5
MTK Budapest IV – Törekvés SE 8,5:3,5
Pestszentlőrinc II – Barcza GSC II 5:7
A. Láng MKKE – Sárkány DSE II 2:10

III. osztály, Szén csoport

Újpesti KSE II – Pénzügyőr SE IV 1:11
ATTE-ARISZ – Pestszentimre 7,5:4,5
MTK Budapest V – Csepeli TK II 7:5
HÜSI SC III – Sirály SE III 1,5:10,5
Sárkány DSE III szabad

Rákosliget – Palota Sakk II 9:3
ART 3F SE – Aquaréna KSC IV 5:7
Mattolda SSC II – Barcza GSC III 5:7
SENSE II – BEAC III 5,5:6,5