Türkmének is indulnak a First Saturday sakkversenyen

Május 3-án kezdődött el a budapesti Medosz Hotelben a First Saturday Nemzetközi Sakkverseny, melyen 4 csoportban mérik össze tudásukat a magyar és külföldi sakkmesterek. A versenyt Nagy László szervezi 1992 óta, a hagyományoknak megfelelően minden hónap első szombat délutánján kezdődik a verseny, melynek célja egyrészt a sakk népszerűsítése, másfelől, hogy a jól szereplő sakkozók növelhetik Élő–pontjaik számát.

A mostani verseny kilenc fordulóból áll, jelenleg öt fordulón vannak túl a versenyzők. A versenyen 40 sakkozó vesz részt, külföldiek és magyarok is összemérik tudásukat a 4 csoportban. A torna egyik érdekessége, hogy Türkmenisztánból is jött 8 sakkozó és eljött az iraki sakkbajnok is.

A türkmén csapat vezetője Orazly Annageldyev nagymester, az ország sakkszövetségének elnöke.

A First Saturday sakkversenyen a nagymesterek között az 5. forduló után a következő az állás:
1. Seres Lajos (magyar) 3.5 pont
2. Sarkar, Justin (USA) 3.5
3. Blomquist, Erik (svéd) 3
4. Kosic, Dragan (montenegrói) 3

A nemzetközi mesteri csoportban az állás:
1. Atabajev (türkmén) 3.5 pont
2. Annageldiev (türkmén) 3.5
3. Nguyen Thi Mai (vietnami) 3
4. Farkas Richárd (magyar) 3

Az FM – A csoport állása:
1. Wang Zixu (kínai) 4.5 pont
2. Füredi Erik (magyar) 4
3. Velieva Hurma (türkmén) 4

Az FM – B csoport állása:
1. Martinov, Petr (orosz) 3.5 pont
2. Szlenka Attila (magyar) 3
3. Bacsi Attila (magyar) 3

A mérkőzések minden nap 16 órakor kezdődnek a Medosz Hotelban.

Bozay Gergely

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>