Ismételt kényszerű időpontváltozás a felnőtt csapatbajnokságban

Tisztelt Sporttársak!

December közepén a csapatvezetők felé már jeleztem, hogy mivel a Magyar Sakkszövetség – akkor még nem hivatalosan bejelentve – megcserélte az egyéni és a csapat országos Diákolimpia döntőjének időpontját, jó eséllyel kénytelenek leszünk ehhez mi is alkalmazkodni, és a 2018. december 5-én bejelentett időpontváltozáson újabb módosítást kell majd végrehajtanunk.
A Budapesi Sakkszövetség elnöksége egyhangú szavazással úgy döntött, hogy alkalmazkodik a megváltozott helyzethez, és kényszerből ismételten módosít a felnőtt csapatbajnoki időpontokon.
Ez az alábbi – remélhetőleg most már végleges – forgatókönyvet eredményezi a Budapesti felnőtt csapatbajnokság számára:

  • A sorsolás szerinti 10. forduló visszakerül eredeti időpontjára, 2019. március 24-re.
  • Az utolsó (11.) forduló 2019. április 7. helyett 2019. május 5-én kerül lebonyolításra.

A Budapesti ifjúsági csapatbajnokság számára bejelentett időpont-változás természetesen változatlan marad, ott a zárófordulóra az eredeti március 23. helyett március 30-án kerül sor.

A weboldalon hamarosan naprakész állapotra hozom a párosítások dokumentumait is.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>