Kerületi Diákolimpia rendezők figyelmébe

Tisztelt Versenyrendező Sporttársak!

A napokban várható a 2022/23. tanévi sakk Diákolimpia országos kiírásának megjelenése az MDSZ weboldalán (diakolimpia.hu).

Több kerületben már megkezdődtek az előkészületek, így támpontként a legfontosabb tudnivalókat összegyűjtöm egy csokorba:

  • Az egyéni versenyek korcsoportjai eltérnek az MDSZ általános kiírásában szereplőktől! Ez már tavaly is így volt az MSSZ Ifjúsági Bizottságának döntése értelmében. Az I. korcsoportba a 2015-ben vagy később, a II. korcsoportba a 2013-14-ben születettek tartoznak, stb. A VI. korcsoportba a 2003-2006. között született tanulók kerültek besorolásra.
  • A csapatversenyek korcsoportjai ezzel ellentétben megegyeznek az MDSZ általános kiírásában szereplővel, tehát az I-II. korcsoportba a 2012-ben vagy később, a III-IV. korcsoportba a 2008-2011. között, míg az V-VI. korcsoportba a 2003-2007. között születettek tartoznak.
  • Változatlanul csak azok a tanulók vehetnek részt a versenysorozatban, akik a nevezes.diakolimpia.hu felületen regisztrálva vannak a verseny idején! Kérjük, hogy erre hatványozottan figyeljenek a versenyeken részt venni szándékozó diákok, szülők és testnevelők is!
  • Kérem, hogy a kerületi versenyek időpontjait, és ha elérhető, versenykiírását amilyen hamar csak lehetséges, juttassák el a gyomber.tamas@bssz.hu email címre, hogy a weboldalon publikálni tudjam őket!
  • A kerületi selejtezőkkel rendelkező budapesti versenyek várhatóan márciusban kerülnek megrendezésre, a pontos időpontok később fognak megjelenni.

Update: Természetesen a covid előtti gyakorlatnak megfelelően azok a diákok és csapatok, akik a 2021/22. tanévi Diákolimpián országos döntőbe jutottak, ott el is indultak, és nem váltottak korcsoportot az előző tanévhez képest, közvetlenül nevezhetnek a budapesti versenyre. Amennyiben egy ilyen tanuló elindul a kerületi versenyen, automatikus továbbjutási jogát elveszti, azonban a kerületből az I-II. helyezettek jutnak tovább. A csapatoknál ez az adott iskola adott korcsoportjára vonatkozik, nem a csapattagokra!

Kérdés vagy segítségkérés esetén állok rendelkezésre, lehetőség szerint emailben a fenti elérhetőségen.

Eredményes rendezést kívánok!

Gyömbér Tamás

1 thought on “Kerületi Diákolimpia rendezők figyelmébe

  1. Tisztelt Sporttársak!
    Az MSSZ jelenleg érvényes szabályozása szerint az egyéni korosztályos versenyek az U8-U10-U12-U14 korcsoportokban Grand Prix rendszerben kerülnek megrendezésre. Ezen belül a standard gondolkodási idejű (90’ + 30”) körmérkőzéses döntőbe jutásra jogosító három verseny közül kettő, a Rapid Egyéni OB és a Diákolimpia Egyéni OB rapid (20’ + 5”) gondolkodási idővel.
    Így eleve nem születhet reális eredmény. Nem lenne szabad standard idejű döntőre rapid versenyek alapján válogatni, a két rapid előverseny súlya mégis 50 %!
    Még ennél is nagyobb, döntő jelentőségű elvi hibája a Grand Prix rendszernek, hogy az a Diákolimpia is szerepel benne (20 %-os súllyal), ahol az előversenyek szervezetlensége miatt bármikor előfordulhat, hogy egy tanuló önhibáján kívül kimarad, mert vagy az iskoláját nem értesítették időben, vagy az iskolán belül az illetékesek valamilyen okból nem neveztek, de közismert az is, hogy Budapesten (amely területre nekem a legnagyobb rálátásom van) egyes kerületek meg sem rendezik a helyi versenyt. A BSSZ honlapja szerint ma a 23 budapesti kerület közül 8-nak nem ismert a versenykiírása, és olyan kerület is van (pld. a 13.), amelyben az országos verseny szakmai feltételeinek ismerete nélkül, igen gyér érdeklődés mellett már tavaly lebonyolítottak egy versenyt. (Persze az ilyen eset elkerülhető lenne, ha az MSSZ már a tanév elején megállapodna az MDSZ-szel, és legkésőbb októberben megjelenne az országos feltételrendszer, és nem a második félévben, amikorra az alapszintű versenyeket már célszerű lett volna lebonyolítani.) Másik negatív példa: a XVI. kerületi kiírás egy nappal a verseny előtt került fel a honlapra. Joggal feltételezhető, hogy több kerületben sem a szakmai feltételek, sem a mozgósítás nem megfelelő.
    Az elmúlt tanévben Gyömbér Tamás országos versenyigazgató – budapesti főtitkári minőségében – elzárkózott attól, hogy az ily módon kimaradt gyerekek akár a budapesti vígasz- (pót)versenyeken is pótlólag jogot szerezhessenek a továbbjutásra. Remélem, idén nem így lesz! Tamásnak kétségtelenül nyomós érvei vannak ugyan, nehéz az ügyeskedő visszaéléseket kiszűrni, továbbá a BSSZ anyagi lehetőségei is korlátozottak. Ugyanakkor az MSSZ Ifjúsági Bizottsága is ragaszkodik a Grand Prix rendszerhez. Ez így együtt azonban nagyon nem jó!
    Jó lenne, ha BSSZ főtitkára egyeztetne az országos versenyigazgatóval, akinek jelentős befolyása kellene, hogy legyen az országos (korcsoportos) versenyrendszerre is! Még inkább kívánatos lenne, hogy az MSSZ – egymásra, az inflációra és egyéb nehézségekre mutogató – illetékesei egyeztessenek, és reális válogatást biztosító versenyrendszert alakítsanak ki! Olyat, amelyben nem a szülőknek, az edzőknek és az egyesületi intézőknek kellene futkosniuk az információk után – sajnos sok esetben kivédhetetlenül eredménytelenül!
    Budapest, 2023. január 24.
    Sporttársi üdvözlettel:

    Valis János
    (HÜSI SC)
    Kapják:
    Kapás Róbert, az MSSZ főtitkára
    Molnár Béla, az MSSZ Ifjúsági Bizottság elnöke
    Gyömbér Tamás országos versenyigazgató, a BSSZ főtitkára
    a „Sakkszülők” Facebook csoport

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>