Németh József (1934-2024)

1934. március 16-án született Tabon. Sakkal először a kaposvári siketek iskolában találkozott, utána Kaposvár melletti Tabon versenyszerűen sakkozott. Emellett szabóságban dolgozott, mint szabómester.

1959-ben id. Löwenstein Pál sportvezetőnk meghívott Józsi bácsit az SSC-be, mivel Tabon a sakkversenyen 9x bajnokságot nyert. Elmesélése szerint volt, hogy vele versenyezett és meg is nyerte. Felfigyelt a tehetségére, ezért meghívta őt az SSC sakk szakosztályba. Itt Budapesten megnősült, itt is maradt. Egy fiú gyermeke született, és két unokája van. Azóta 65 évig, itt nálunk versenyzett egészen a haláláig.

Részt vett egy világbajnokságon, Finnországban, ahol a csapattal 6. lett. És 3x Európa-bajnokság-on is volt.

Szövetkezetben dolgozott a szabóságon. Szabósága alatt 30 éven keresztül a vívó és az ökölvivő sportfelszereléseiket az Olimpiára és világbajnokságra ők készítették el, pl. a híres Papp Lászlóét is.

A volt főnöke elhunyt, akitől átvette a feladatokat, és további 20 évig vitte a szabó műhelyt. Sok vevő, sportoló jöttek hozzá megrendelni a sportfelszereléseket. Híres sportolók, akikre emlékezett, hogy készített neki ruhákat: Papp László, Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf, stb.

Mester zubbonyokat egyedül készített, sok sportegyesület meg volt elégedve a munkájával, ezért sokan jártak hozzá. Nem volt àm egyszerű munkája, vastag bőrből kellett készítenie védőruházatot, vattát kellett betömni, nehéz volt varrni géppel, stb.

Utóbbi 30 évben havonta kap Magyar Sakkvilág magazint, ahol tudta követni, olvasni a versenyek eredményeit, és a sakkozók által fedezetett újabb lépéseit. Rengeteg könyve van a sakkozásról.

Márciusban ünnepeltük meg a 90. születésnapját!

November 1-én eltávozott közülünk! Osztozunk családja gyászában, nyugodjon békében Józsi bácsi!

Matuska Miklós