A 2014. május 27-i közgyűlés eredményei

Kedden tartotta rendes éves illetve tisztújító közgyűlését a Budapesti Sakkszövetség a Budapesti Sportszékházban. 17 órakor a megjelent küldöttek létszáma nem volt elegendő a határozatképességhez, ezért 17:30-as kezdéssel lett összehívva a megismételt közgyűlés, amelyet Mészáros Attila, a Magyar Sakkszövetség főtitkára vezetett le.

A közgyűlés előtt Révész Máriusz, a Budapesti Sakkszövetség elnöke átadta a 2013/14-es csapatbajnoki szezon serlegeit, okleveleit és érmeit a mögöttünk álló szezon legjobbjainak.

A küldöttek elfogadták a szakmai és pénzügyi beszámolókat, az Ellenőrző Bizottság jelentését, a 2014. évi költségvetést kisebb módosítással, valamint az Alapszabály vonatkozó törvények által megkövetelt módosításait.
A HÜSI SC alapszabály módosítási javaslatát, amely az Alapszabály 16.2-es pontjából töröltette volna “A főtitkár nem lehet tagja az elnökségnek.” mondatot, a küldöttek elvetették.
A tavaly meghozott elnökségi döntés ellen, miszerint “a 2014/15-ös szezontól kezdődően a Budapesti Csapatbajnokság I. osztályában csak olyan csapat indulhat, aki legalább egy csapatot indít a Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokság Hivatalos vagy két csapatot az Amatőr osztályában”, a SENSE képviselője fellebbezett, a közgyűlés ennek helyt adott, így a soron következő szezonban is elegendő lesz egy csapatot indítaniuk az I. osztály egyesületeinek bármely ifjúsági bajnoki osztályban.

Ezután került sor a tisztújításra. A Budapesti Sakkszövetség közgyűlés által megválasztott tisztségviselői a következő kétéves periódusra:

Elnök: Révész Máriusz
Elnökségi tagok: dr. Farkas Lajos, Kapás Róbert, Korpics Zsolt, Krizsány László, Lovas Zsolt, dr. Nagy Sándor.
Ellenőrző Bizottság tagjai: Bea Zsolt, Bokros István, Mester Attila.
Fegyelmi Bizottság tagjai: dr. Hargittay Szabolcs, Bognár Bence, Nógrády Vilmos.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>