BSSZ versenybírói értekezlet

Tisztelt Sporttársak!

A Budapesti Sakkszövetség versenybírói értekezletére 2013. szeptember 27-én, pénteken 17:00-kor kerül sor a 1053 Budapest, Curia u. 3. szám alatti sportszékház III. emelet 7. sz. tárgyalótermében. Az első 5 forduló küldéseit ugyanitt, ugyanekkor osztjuk ki. Kérem, aki a megjelölt időpontban nem tud megjelenni, de az előttünk álló szezonban bírói vagy házibírói feladatokat szeretne ellátni a Budapesti Felnőtt Csapatbajnokságban, emailben (gyomber.tamas@bssz.hu) vagy telefonon (+3630/435-2142) értesítsen. Az értekezletről “igazoltan” távolmaradó kollegák az első fordulóban küldést nem kapnak, ők október 4-én pénteken, vagy október 7-én hétfőn személyesen vehetik át küldéseiket a BSSZ irodában (Curia u. 3. II/4.) 15-17 óra között a hátralévő fordulókra. A visszajelzés nélkül távolmaradó versenybírók a 2013/14-es csapatbajnoki szezonban nem kapnak küldést, illetve nem kérhetők fel házibírónak sem.

Kérem azokat a csapatvezetőket, akiknek csapata a házibírói rendszert alkalmazza Budapest II. és III. osztályban, tájékoztassák a mérkőzéseikre házibírónak felkérni szánt kollegákat a fentiekről, különös tekintettel ha ők az előző szezonban nem vezettek mérkőzést a Budapesti Csapatbajnokságokon.

Üdvözlettel
Gyömbér Tamás
irodavezető

Budapesti csapatbajnokságok 2013/14-es versenykiírásai

Tisztelt Sporttársak!

Elkészültek és a BSSZ elnöksége által jóváhagyásra kerültek a BSSZ 2013/14-es évadra szervezett felnőtt és ifjúsági csapatbajnokságainak versenykiírásai. Az online nevezési felület legkésőbb augusztus 26-án aktiválódik, a nevezési határidő szeptember 16. lesz.

A BSSZ elnökségének döntése értelmében ebben az évadban már minden Bp. I. osztályba nevező csapat köteles legalább egy csapatot indítani a Bp. ifjúsági csapatbajnokság valamelyik osztályában is. Az Amatőr B osztály is megfelel erre a célra, ez összesen 3 versenynapon, 9 fordulós versenyként lesz megrendezve. Minden felnőtt I. osztályban induló csapat 5 000 Ft leversenyezhető kedvezményt kap az ifi csb. nevezési díjaiból.

Az elmúlt – és különösen a tavalyi – versenyévadok negatív tapasztalatai alapján idén szigorúbban vesszük a nevezési, valamint BSSZ-en keresztül történő fizetés esetén a versenybírói díjak beérkezési határidejének betartását. Az a csapat, amely a nevezési díj befizetését nem rendezi legkésőbb a sorsolás napján a kiírásban szereplő módok valamelyikén, nem kap sorszámot. A BSSZ-en keresztül történő bírói kifizetések részletei a kiírás 7.5.5 pontjában megtekinthetők.

Az ifjúsági amatőr osztályok lebonyolításában változás történt. Az Amatőr A osztály 12 fordulós svájci verseny lesz, 6 versenynapon, 2×45 perces gondolkodási idővel. Az Amatőr B osztály 9 fordulós svájci verseny lesz, 3 versenynapon, 2×25 perces gondolkodási idővel.

Az amatőr felnőtt csapatbajnokság (nemhivatalos negyedosztály) leültetési létszáma 8-ról 6 főre csökkent, az időpontok azonban változatlanul a budapesti felnőtt csapatbajnokságéval megegyezőek.

Eredményes versenyzést kívánok az előttünk álló csapatbajnoki évadra!

A Budapesti Felnőtt Csapatbajnokságok versenykiírása

A Budapesti Ifjúsági Csapatbajnokságok versenykiírása

A Budapesti Felnőtt Amatőr Csapatbajnokság versenykiírása

IV. Sárkány-Aranytíz Nemzetközi Mesterverseny és III. Budapest Open

Tisztelt Sporttársak!

2013. augusztus 17. és 25. között rendezi meg a Sárkány DSE és a BSSZ közös szervezésben a III. Budapest Opent. A verseny a IV. Sárkány-Aranytíz Nemzetközi Mesterverseny kísérőversenye, a főversenyekhez hasonlóan (GM- illetve IM-csoport) az V. kerületi Aranytíz Kultúrházban kerül megrendezésre.

A verseny kiválóan megközelíthető helyen, légkondicionált termekben kerül megrendezésre. A teljes versenykiírás, a nevezők listája és a díjak mind a http://verseny.sarkanydse.hu oldalról megnézhetőek.

A versenyen még további kísérő rendezvények is lesznek, így lehetőséget adunk nemzetközi mesterrel való szimultánra, lesz villámverseny, ifjúsági rapid verseny is.

A Budapest-kártya tulajdonosok 10% extra nevezési díjkedvezményt kapnak.

A GM-csoportba még 1, az IM-csoportba még 4 fő nevezését várjuk szeretettel, az Openen pedig bárki elindulhat.

Csíki Sakk – Sakktábor Csíksomlyón

Erdélyben a festői Csíksomlyón sakktábort szervez erdélyi és magyarországi gyerekeknek a Budapesti Sakkszövetség. Családokat is szeretettel várunk, a sakkoktatáson részt venni nem kívánó felnőtteknek más programokat szervezünk.

A tábor július 28-tól (vasárnap) augusztus 3-ig (szombat) tart. A szállás a Dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói gyermekotthonában lesz 6-8 ágyas szépen felújított szobákban. A családok külön szobában való elhelyezését igyekszünk megoldani.

Utazás egyénileg, de szeretnénk koordinálni az autókat, és lesznek olyan felnőttek is, akik vonattal vagy busszal fognak jönni, és velük is utazhatnak gyerekek.

A sakkozó gyerekek tudásszint szerint 8-12 fős csoportokba lesznek osztva, és kiváló magyar edzők foglalkoznak velük. Délelőttönként 3 óra edzést, délutánonként háziversenyt, focizást, kirándulást szervezünk.

A kísérő szülőknek a környéken érdekes programokat tudunk ajánlani: Gyilkos tó, Békás-szoros, Szent Anna tó stb. (Igény esetén az egyik délutáni forduló után még egy kis lovaglást is meg lehet beszélni, de ennek plusz költsége lesz.)

A tábor részvételi díja gyerekeknek 22 000 Ft, ami tartalmazza a szállást, a háromszori étkezést, és a NEA támogatásának köszönhetően a sakkoktatás költségét is. Felnőtteknek 25 000 Ft. (Családoknak 2 gyerek felett fejenként 2000 Ft kedvezmény, 4 év alatti gyerekeknek ingyenes.)

Az edzők:
Orsó Miklós FM; Krizsány László IM (KSC); Nádasi Balázs (Sárkány DSE);
Taskovits István FM(Decs), Bíró Sándor IM (Csíkszereda)

A tábort a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) támogatásával rendezzük meg, a tábor késői meghirdetésének az oka a pályázat késői elbírálása. A sakkozás és az edzők költségeit ebből a forrásból fedezzük.

Jelentkezni lehet e-mailben a jelentkezescsikisakk@gmail.com címen. A jelentkezésről minden esetben visszaigazolást küldünk.
Érdeklődni lehet a 0620-5190952 telefonszámon Németh Adélnál.

SZ jelű pályázat

Megjelent a Fővárosi Önkormányzat „SZ” jelű pályázata. A pályázat célja támogatni a Budapest területén működő sportegyesületeket és természetbarát egyesületeket, amelyek rendszeresen, széles körben igénybe vehető szabadidős sporttevékenységet, testedzési alkalmat biztosítanak a főváros lakossága számára. A pályázati nyomtatványcsomag igényelhető a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (1052 Budapest, Bárczy István u. 1-3.), vagy letölthető a www.budapest.hu/palyazatok oldalról. A pályázattal kapcsolatban további információ kérhető: Verő Beáta vezető tanácsostól (tel: 999-94-77). E-mail: verob@budapest.hu.

Ügyfélfogadási idő: hétfő-szerda: 9-11 óra, kedd-csütörtök: 13-16 óra.

Szavazzatok a sakkozásra az utanpotlassport.hu weboldalon!

Az utánpótlássport.hu oldalon leadott szavazattal öt sportág egy-egy képviselője közül a sakkozást azzal lehet támogatni, ha most a Barcza-BEAC sakkműhely kap egy támogató szavazatot a méltó vetélytársak – teke, röplabda, vízilabda, evezés ellenében. Mi, és minden sakkozó már arra is büszkék lehetünk, hogy a sportágunk, és annak képviselőjeként a Barcza-BEAC sakkműhely részt vehet jelöltként a szavazásban, bejutottunk a legjobb ötbe.
A feladat egyértelmű: minél több, a sportág mellett elkötelezett embert kell megkérni arra, hogy néhány kattintással – akár arra alkalmas mobiltelefonján is – jelezze támogatását: egyszer, amikor meglátogatja az alábbi linket,
http://www.utanpotlassport.hu/a-honap-utanpotlasnevelo-muhelye/szavazas/
másodszor, amikor kiválasztja a sakkozást képviselő Barcza-BEAC sakkműhelyt, harmadszor, amikor megadja az általa olvasott e-mail címét és negyedszer, amikor visszaigazolja a kapott levelet.
“A megtiszetelő lehetőséget a Barcza-BEAC sakkműhely azzal érdemelte ki, hogy május hónapban ifjú sakkozói a korcsoportos rapid bajnokság kilenc csapatérme közül négyet nyertek el, a szintén májusban befejeződött budapesti ifi CsB 6 csapatérme közül ugyancsak négyet vihettek haza. A korcsoportos rapid bajnokságon csapatban és egyéniben 62 játékosa szerepelt, közülük összesen 17 fő nyert érmet, öten kettőt is, tehát a mennyiségi munka mellett az eredményességre sem lehet panasz.”
Szavazzatok tehát a Barcza-BEAC sakkműhelyre, ha mienk lesz a legtöbb szavazat, lehet véleményünket a szavazásban részt vevő NOB, az Utánpótlássport és a Decathlon is osztani fogja!

Köszönettel
Ádám György

Grand Prix eredményhirdetés a Losonci Kupán és Budapesti Óvodás Sakkbajnokság

A 2013. június 8-9-i hétvégén két gyereksakkversenyt is rendeznek Budapesten.
Szombaton lesz a Losonci Kupa 9:45-14:00-ig (regisztráció 9-9:30 között), amely maga ugyan nem lesz Grand Prix verseny, viszont az utolsó fordulót követően sor kerül a Grand Prix eredményhirdetésére is, érdemes tehát ellátogatni Józsefvárosba, hiszen a legjobbak akár két kupával is gazdagodhatnak az eredményhirdetéseken. A GP összesített végeredménye megtekinthető a főmenüben, minden korcsoport 1-3. helyezettje serleg díjazásban részesül.

Vasárnap, azaz 9-én pedig a Törekvés MK-ban a legkisebbek mérhetik össze tudásukat a Budapesti Óvodás Sakkbajnokság keretein belül 10-14 óra között, 2×15 perces rapid időbeosztással.