A BSSZ elnökségének közleménye a felnőtt sakkcsapat bajnokság sorsolásáról

Kedves Csapatvezetők! Kedves Sakkozók!

A felnőtt sakkcsapatbajnokság online nevezési felületén sajnálatos módon nem jelent meg a Sakkmatyi csapatának a nevezése, mivel a csapat benevezésekor nem adták meg a csapatvezető nevét, így a csapat nevezése hiányos volt, ezért a Sakkmatyi nevezése az adatbázisból nem került át a weblapra.

A BSSZ elnöksége a körülmények ismeretében elfogadta a Sakkmatyi nevezését a harmadik osztályba. A Sirály SE már előre jelezte, hogy amennyiben a harmadik osztályban páratlan lesz a nevezett csapatok létszáma, akkor indítana még egy Sirály SE csapatot ebben az osztályban, külön erőlistával.

A BSSZ elnöksége augusztus 26-i ülésén elfogadta a Sirály SE még egy csapatának a nevezését a budapesti harmadik osztályba, így ebben az osztályban az elnökség döntése értelmében 14 csapat játszik 13 fordulós körmérkőzést.

Emiatt két plusz fordulót iktatott be az elnökség a harmadik osztály fordulói közé. A csapatok sorsolási igényeinek biztosítása érdekében az 1-11 fordulóig a bajnokság menetrendje megegyezik a másik két osztály menetrendjével, a 12. forduló időpontja október 15. (azonos napon az NB I. fordulójával). A 13. forduló időpontja április 6. szombatra kerül. Ezt az időpontot a csapatok közös megegyezéssel tetszőlegesen módosíthatják, azzal a megkötéssel, hogy a 13. fordulót legkésőbb április 27-ig le kell játszaniuk.

Felmerült az igény arra, hogy a november 25-i fordulót az NB-s forduló napjára, november 26-ra tegye az elnökség. Az elnökség úgy döntött, hogy a versenykiírásban szereplő november 25. marad a hivatalos játéknap, azzal a kiegészítéssel, hogy ha a két csapat vezetője közösen jelzi, hogy bármely okból november 26-án vasárnap szeretnék lejátszani a felnőtt csapatbajnokság negyedik fordulóját, és azt időben jelzik, az időpont módosítását a BSSZ főtitkára tudomásul veszi.

Sportszerű és eredményes szezont kíván minden csapatnak a budapesti elnökség!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>